Az oroszok szerint amerikai lapok beleavatkoztak az ország belügyeibe, amikor megírták, hogy a választások nem voltak demokratikusak

külföld
2017 május 19., 13:42
comments 74

Olyan információkat közvetített az Amerika Hangja, a Szabadság Rádió és a CNN a 2016-os orosz alsóházi parlamenti választások idején, „amelyek kétségbe vonták Oroszország választási rendszerének demokratikus természetét”, amivel beavatkoztak az ország belügyeibe – mondta Leonyid Levin, az Állami Duma tájékoztatáspolitikai bizottságának elnöke a ház mai, a témának szentelt tanácskozásán.

Levin az általa vezetett testület egyik jelentését ismertette, ami azt volt hivatott megállapítani, hogy az oroszországi jogszabályokkal összhangban tevékenykednek-e a CNN orosz nyelvű szolgálatai, a Szabadság Rádió, az Amerika Hangja és más amerikai sajtóorgánumok.

A képviselő kifogásolta, hogy az említett amerikai médiumok a legtöbb esetben ellenzéki forrásokra támaszkodva, kizárólag a rendszeren kívüli ellenzék pártjait, a Parnaszt és a Jablokót tüntették fel pozitív színben, azt állítva emellett, hogy a választás előre lefutott, és hogy a hatalom az adminisztratív befolyásolás eszközéhez folyamodott. A kedvező hangnemű választási tudósítások aránya nem haladta meg a 2 százalékot, 43 százaléknyi nyíltan negatív tartalom mellett.

A bizottsági elnök szerint a három médiaorgánum részese „az Egyesült Államok Oroszország belpolitikáját befolyásoló kiterjedt rendszerének”, és tevékenységét idegen ügynökségeknek minősülő nem kormányzati szervezetekkel és alapokkal koordinálja. Mint mondta, sikerült kimutatni, hogy a vizsgált médiumok egyeztetve terjesztettek az amerikai védelmi és a külügyi tárca alá tartozó intézmények által előállított tartalmakat.

Levin, anélkül, hogy megnevezte volna, kiket vádol, azt állította, hogy az orosz információs térben aktív jelentősebb médiastruktúrák kb. 30 százalékát külföldről irányítják. Sérelmezte, hogy a külföldre irányuló amerikai állami műsorszórást felügyelő igazgatótanács (Broadcasting Board of Governors, BBG), ami tavaly 160 millió dollárból gazdálkodott, egyformán kezeli az Iszlám Állam terrorszervezet és az Oroszország információs befolyásával szembeni fellépést.

Az orosz parlamenti alsóház a témakörben, várhatóan júniusban, zárt ülést tart majd, amire meghívják Alekszandr Bortnyikovot, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatóját. Az amerikai médiabeavatkozás kivizsgálására különbizottságot állítanak fel. Az ülésen javaslatként fogalmazódott meg, hogy az orosz nyelven sugárzó külföldi médiumokat ne a külügyminisztériumnál akkreditálják, hanem a tömegkommunikációs és távközlési hatóságnál (Roszkomnadzor).

A kormányzó Egységes Oroszország párt azt követően kezdeményezte a parlamenti eljárást, hogy Jeanne Shaheen amerikai demokrata párti szenátor márciusban törvénytervezetet nyújtott be, ami megengedné a washingtoni igazságügyi minisztériumnak, hogy a külföldi ügynökök bejegyzését előíró jogszabály alapján vizsgálatot indíthasson az orosz RT televízió ellen. Az eljárás célja annak megállapítása lenne, hogy a társaság befolyásolta-e a tavalyi amerikai elnökválasztási kampányt. Az angol nyelvű, az orosz kormány által finanszírozott RT (korábban Russia Today) egyik csatornája műsorait Washingtonból sugározza. Shaheen korábban azt állította, „jó okunk van azt hinni, hogy a csatorna az orosz kormánnyal egyeztetve hamis híreket terjeszt és aláássa demokráciánkat”. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.