Kína kémkedéssel gyanúsít hat japánt

külföld
2017 május 22., 13:22

Hat japán férfit tartanak fogva Kínában március óta, nyilatkozta egy neve elhallgatását kérő japán kormányzati forrás a Kyodo hírügynökségnek. Értesülését Hua Csun-jing, a kínai külügyminisztérium szóvivője is megerősítette.

A japán kormányzati forrás feltételezése szerint kémkedéssel gyanúsíthatják a letartóztatottakat. Hua csak annyit árult el, hogy "illegális tevékenység" miatt nyomoznak ellenük.

A letartóztatottak közül hármat Hajnanban vettek őrizetbe, ahol több kiemelt biztonságú létesítmény is van. Másik jármat Santung tartományban tartóztattak le. Egy másik japán kormányzati forrás szerint a Hajnanban letartóztatottak "termálfürdő kiépítéséhez kapcsolódó munkát" végeztek, de a kínaiak gyanúja szerint veszélyeztették a nemzetbiztonságot.

A kínai törvények alapján akár halálra is ítélhetik őket. (Via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.