Pötyögök a gépen, olvasgatok, dolgozgatok, közben itt duruzsolnak Bochkorék a fülembe a rádióból. Épp arról beszélgetnek valami aktivistával, hogy milyen szörnyű dolog a nők elleni erőszak meg a gyermekek eltűnése otthonról. Tényleg az, és remek, hogy vannak ilyen álsoroscivilek, akik elég fontosnak tartják ezeket a társadalmi problémákat, hogy pénzt, időt nem kímélve próbáljanak segíteni az áldozatokon.

Aztán aszongya az aktivista, akiről kiderül, hogy Kárász Róbert, ATV-s műsorvezető: lesz egy Ezer Lámpás Éjszakája nevű rendezvény, ahol az eltűnt gyerekekért "tízezer világító lufit engedünk fel az égbe", hogy ezek szimbolikus fényénél hazataláljanak szegények. Óbasszameg, már megint ezek a csodatevő lufik!

Önmagában semmi bajom a szimbolizmussal. Tudom, hogy nyilván egy csellengő gyerekecske se a lufik fényénél talál majd haza, de nagyon fontos, hogy ilyen nagyszabású dolgok hívják fel a figyelmet ezekre a bajokra. De pont lufikat az égbe? Ezek a lufik tök jól néznek ki a felengedésük utáni ötödik percig. Aztán eltűnnek a szemünk elől. Aztán elérik azt a magasságot, ahol a csökkenő külső nyomásban már szétdurrannak. Aztán nyomorúságos gumifoszlányként lehullanak a földre, folyóba, tengerbe, erdőbe. Aztán ez lesz velük:

Meg ez:

Meg ez is:

Meg ez:

Szóval nemá! Gyújtsunk gyertyát, tapsoljunk egyszerre, énekeljük el a Himnuszt; ez is mind nagyszerű és szimbolikus, és pont annyi gyerek megy haza tőlük, mint a lufiktól, csak közben nem döglik bele egy csomó állat a jóakaratunkba.

Amitől még elfutja a méreg a zöldet: műanyag gyorskötegelő, felfújható medence