Kövér László sem tudta megvédeni Mészáros Lőrinc meggazdagodását

Szerda este Kövér László maratoni hosszúságú lakossági fórumot tartott Budatétényben. A téma Brüsszel megállítása, Soros György, a bevándorlás és még néhány kapcsolódó szakterület volt. Meglepően sok szó volt a 444-ről is, ezzel külön cikkben foglalkozunk. 

Fotó: Botos Tamás/444

Az egy óránál valamivel hosszabb előadás után a szinte kivétel nélkül nyugdíjaskorú résztvevők is kérdezhették az országgyűlés elnökét. Pontosabban Kövér válaszolt az előadása közben papírlapokra írt kérdésekre - becsületére legyen mondva, hogy másfél óra alatt mindegyikre és alaposan, bármennyire is fogyatkozott közben a közönség.

A kérdések egy részének annyi értelme volt, mint az internetes kommenteknek, egy másik része meg olyan dolgokra kérdezett rá, amiket Kövér már a maga egy órájában már kifejtett, így válaszaiban is csak a már egyszer elmondott paneleket ismételhette meg. Volt azonban néhány olyan kérdés is, amikre a házelnöknek nem volt előre begyakorolt válasza, és természetesen ezekre születtek a legérdekesebb válaszok is.

Az egyik ilyen éppen arra kérdezett rá, hogy mit tud kezdeni a Fidesz a fiatalokat hazugsággal magához édesgető Momentum mozgalommal, hiszen tessék - tette hozzá a kérdező - a teremben is főleg 40 felettiek vannak. Ezt fanyar humorral Kövér előbb kiigazította azzal, hogy a 40 azért még elég optimista becslésnek tűnik, ahogy így szétnéz. Majd arról beszélt, hogy ezzel egyszerűen nem tud mit kezdeni a politika, és arra kérte a közönséget, hogy inkább ők beszéljenek a családjukkal, hátha rájuk hallgatnak.

Fotó: Botos Tamás

Egy másik kérdező arra volt kíváncsi, hogy lesz-e már békemenet. Amire Kövér László azt válaszolta, hogy célszerű lenne, és lehet, lesz is majd rá alkalom. Ez a helyszínen hallgatva eléggé igennek tűnt.

A legérdekesebb válasz azonban arra a kérdésre érkezett, amely azt firtatta, hogy nem túlzás-e Mészáros Lőrinc gazdagodása a mindenféle állami pályázatoknak köszönhetően.

Kövér válaszát azzal kezdte, hogy megérti, hogy sokakat idegesítenek a rendszerváltás óta történt villámgyors vagyongyarapodások, és ő ezekkel az érzésekkel nem tud mit kezdeni. „Nem az én felelősségem”, mondta a Fidesz egyik alapítója, a magyar országgyűlés elnöke, aki 1990 óta megszakítás nélkül parlamenti képviselő.

„Nem én vagyok Mészáros Lőrinc, és nem is én bírálom el ezeket a pályázatokat”

- mondta Kövér, majd hozzátette, hogy ő a maga részéről csak annyit vár el, hogy minden jogszerűen történjen. És egyébként sem lesznek ők örökké hatalmon, majd ha egyszer más lesz, az majd eldönti, hogy történtek-e törvénytelenségek, vagy sem.

Végül pedig azzal a tanáccsal látta el azokat, akiket idegesít ez a meggazdagodás, hogy gondolják végig, mi az igazán fontos az életükben, Mészáros Lőrinc, vagy amit ez a kormány értük tett.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.