Megütött egy újságírót, de így is nyert a republikánus jelölt Montanaban

külföld
2017 május 26., 04:38

Az utolsó órákra izgalmas lett a lefutottnak tűnő montanai képviselőválasztás, de aztán a papírforma szerint alakultak a dolgok.

Montanaban azért kellett időközi választást kiírni, mert az állam képviselője belügyminiszter lett Trump kormányában. Az erősen republikánus érzelmű államban Donald Trump 20 százalékpontot vert Clintonra novemberben, és nem volt kétséges, hogy most is a jobboldali párt jelöltje győz majd. 

Csakhogy a kampány utolsó napján Greg Gianforte republikánus jelölt nekiment a Guardian újságírójának, aki az egészségügyi törvényről akarta kérdezni őt. Úgy ellökte az újságírót, hogy annak eltört a szemüvege. Hangfelvétel is készült az esetről:

link Forrás

Az újságíró feljelentette a poltikust, aki ellen néhány órával a szavazás kezdete előtt vádat emeltek.

Végül Gianforte a szavazatok 51 százalékával győzött, demokrata ellenfele 44, a libertárius jelölt 6 százalékot kapott. A New York Times szerint a meggondolatlan agresszió miatt akár el is veszthette volna a választást Gianforte, ha a montanai polgárok fele nem él az idő előtti szavazás lehetőségével. 

Gianforta győzelmi beszédében bocsánatot kért az újságírótól. 

Greg Gianforte a feleségével ünnepli a győzelmét.
photo_camera Greg Gianforte a feleségével ünnepli a győzelmét. Fotó: Janie Osborne/AFP

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.