Az éves profit ötödét helikopterezte el Rogán és felesége

bűnügy
2017 május 29., 07:06
comments 152

A Népszabadság bezárása előtt a lap egyik utolsó nagy sztorija volt, hogy Rogán Antal és családja tavaly októberben helikopterrel utaztak egy esküvőre. A Népszabadság újságírójának kérdésére először Rogán azt hazudta, nem helikopterezett és perrel fenyegetőzött, aztán mikor elküldték neki a fotókat is arról, ahogy helikopterre száll, elérhetetlenné vált.

Néhány óra múlva kitalálták a végleges magyarázatot, ami szerint a kb. 1,5-2 milliót érő helikopterutat Rogán feleségének cége intézte, barterban.

Most nyilvánosságra került Rogánné cége, a Nakama & Partners éves beszámolója, kiderült, hogy a cég nyeresége 7,7 millió volt, tehát

ennek a negyedét helikopterezték el.

A Magyar Nemzet által megkérdezett szakértők szerint a beszámolóban szerepel olyan tétel, ami lefedheti akár a barterben kapott helikopterutat is.

A cég egyébként kb. 51 milliós árbevételt ért el, de a mai napig nem tudni, hogy pontosan mivel is foglalkoznak. Korábban felmerült, hogy hírességek Facebook-oldalán értékesítenek hirdetéseket, aztán az is, hogy Sarka Kata-féle szépségkirálynő-választáson legjobban szereplő lányokat foglalkoztatják. A Figyelő a múlt év végén azonban megkereste a Magyarország Szépe győztesét, Gelencsér Tímeát, aki jelezte: egyedül kezeli a Facebook-profilját, és azon nincsenek hirdetések. (Magyar Nemzet)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.