Az ENSZ első becslése szerint akár 0,3 fokos melegedést is okozhat Trump döntése az évszázad végéig

környezetvédelem
2017 június 02., 13:30
comments 99

Az ENSZ meteorológiai szervezetének (WMO) becslése szerint az évszázad végéig 0,3 Celsius-fokos többletemelkedést jelenthet a globális felmelegedésben Donald Trump amerikai elnök döntése arról, hogy az Egyesült Államok visszalép a párizsi klímaegyezménytől, amelynek fő célja éppen a felmelegedés visszafogása. 

Deon Terblanche, a WMO illetékese pénteken Genfben nyilatkozva hangsúlyozta, hogy csak becslésről van szó, mert eddig nem modellezték azt a lehetőséget, hogy Washington nem vesz részt a megállapodás végrehajtásában.

Erik Solheim, az ENSZ Környezetvédelmi Programjának főigazgatója szerint azzal, hogy az Egyesült Államok kilép a párizsi klímaegyezményből, nem vet véget a globális felmelegedés visszafogására tett megállíthatatlan erőfeszítéseknek.

Az Európai Unió és az Afrikai Unió tagországai közös nyilatkozatban erősítették meg a párizsi megállapodás iránti elkötelezettségüket, és megjegyezték, hogy szolidaritást vállalnak "azokkal, akiket az éghajlatváltozás veszélye leginkább fenyeget". Számos afrikai ország kormányzata aggodalmát fejezte ki az éghajlatváltozással együtt járó természeti jelenségek, például a tengerszint emelkedése és a változó időjárási körülmények miatt, mert azok tovább rontják a mezőgazdasági fejlődés esélyeit, pedig ettől az ágazattól a világ legszegényebb kontinensének oly sok lakosa remél egyedüli megélhetést.

Közleményt adott ki a veterán állami vezetőket és emberi jogi harcosokat tömörítő, úgynevezett Vének nemzetközi csoportja is, amelyet 2007-ben alapítottak, és tagjai közé tartozott mások mellett Nelson Mandela volt dél-afrikai államfő, Jimmy Carter korábbi amerikai elnök és Kofi Annan régebbi ENSZ-főtitkár is. A közleményben Mary Robinson volt emberi jogi ENSZ-főbiztos - aki egy időben az ENSZ klímaváltozással foglalkozó különmegbízottja is volt - úgy fogalmazott: az Egyesült Államokat jelen döntése "latorállamként tünteti fel a nemzetközi színtéren". 

Kofi Annan szerint a klímaváltozás "korunk legnagyobb egzisztenciális fenyegetése", a megfékezését célzó párizsi klímaegyezményt pedig gyengíti az Egyesült Államok visszalépése, habár nem veszélyezteti. A Vének továbbá felszólították az amerikai államokat és vállalkozásokat, hogy tegyenek lépéseket azokon a területeken, ahonnan a szövetségi kormány visszavonul.

A Vének véleménye szerint az amerikai kivonulás a fejlődő országoknak a fejlett országokba vetett bizalmát is megrendítheti: kérdésessé válik ugyanis, hogy ezután mely országok fogják finanszírozni a klímaváltozás elleni globális harc költségeit.

Más országok mellett pénteken India vezetése is jelezte, hogy elkötelezett marad a párizsi klímaegyezmény mellett. "A Narendra Modi vezette indiai kormány hitvallásának a megújuló energiaforrások használata fontos része, így határozottan kiáll a párizsi megállapodásban foglalt kötelezettségvállalások teljesítése mellett, függetlenül attól, hogy a többi ország miképpen cselekszik" - jelezte közleményében Pijush Gojal, a megújuló energiaforrásért felelős minisztérium vezetője. Harsh Vardhan, a környezetvédelmi kérdésekben is illetékes tárca vezetője szintén értésre adta, hogy a világ harmadik legnagyobb gázkibocsátó országa "elkötelezte magát amellett: mindent megtesz, hogy kezelje az éghajlatváltozás és a globális felmelegedés problémáját". (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.