A napokban friss magyar kortárs festményt hozott a posta a 444 szerkesztőségébe, de olyant, amitől a mi sokat látott szemünk is kigúvadt. Nem mindennapos dolog, hogy egy ismert, holt komoly, hímnemű értelmiségit bozontos pinával láthassunk! Ez itt a kép:

Aminek az a címe, hogy

György Péter tanácsot ad a Ligetben (80 x 100 cm, akril vásznon, 2017).  

A szerzője pedig DrMáriás Béla, a Tudósokból.

Az kapásból gyanús volt, hogy itt valami lappanghat a háttérben, mert ez a kép azért durvábbnak tűnt valami sima baráti csipkelődésnél. Utánanéztem, hogy mi történt, hogy kiderüljön, az utóbbi idők legpaprikásabb kultúrbotrányába csöppentünk bele.

Kifinomult esztéta a művészről: ávós pribék, propagandista

Vannak sajtókultúrák, ahol teljesen természetes dolog, ha egy szerző keményen megkritizál vagy egyenesen megtámad egy másikat a közös lapjukban. Bár a jelenség nálunk közel sem példátlan, a magyar mégsem igazán ilyen sajtóközeg, ezért is volt feltűnő, hogy György Péter médiakutató-esztéta, a hetilap állandó szerzője nemrég milyen hangvételű kiállításkritikát írt az ÉS másik emblematikus szerzője, DrMáriás debreceni kiállításáról.

A március 11-én Kósa Lajos expolgármester által megnyitott debreceni kiállításon - aminek a kurátora a volt Műcsarnok-igazgató és Kósa Lajos-tanácsadó Gulyás Gábor volt - jelentős részben Máriás utóbbi években készült, vezető kormánypolitikusokat (főleg, de nemcsak fideszeseket), Orbán Viktort,  NER-arisztrokratákat, külföldi politkusokat és magyar oligarchákat ábrázoló festményei szerepeltek. Ezek a képek általában különféle klasszikus mesterek modorában készült vicces-ironikus portrék, mint Matolcsy jegybankelnök rousseauiánus arcképe a macskával:

vagy a malevicsiánus Habony Árpád:

A tárlat nagyon-nagyon nem tetszett György Péternek. A botrányhoz vezető kritikában nem ez, hanem az a meglepő, hogy György – Máriás utóbbi alkotói korszakának és műveinek értékelésén felül – milyen személyeskedő támadásokat indít a kollégája ellen. 

Például:

„Azonban, mint azt a MODEM jelenlegi kiállítása élénken tanúsítja, már Dr Máriás többé nem egy szubkultúra képviselője, hanem a hatalomhoz közeli, pszeudo politikai művészként tevékenykedik...” 

Hogy a durva indítást, ha ez lehetséges, a következő tagmondattal még meg is fejelje:

„...aki az »iróniát« éppúgy használja, mint egykoron Komlós János vagy Árkus József. akik az állampárt ideológiai vákuumjának idején igyekeztek eladhatóvá, kedélyesen fogyaszthatóvá tenni az MSZMP olykor nem könnyen emészthető uralmát.”

A Máriáshoz hasonlított kollaboráns kommunisták közül Komlós János közismerten ávós vallatótiszt és verőember volt, aki a cellában az öklével és a kabaréban a szájával is az állampártot szolgálta.

György pár bekezdéssel később

„nyomasztóan üres propagandaműveknek”

nevezi Máriás kiállított képeit.

Hogy még véletlenül se higgyük, hogy itt nem valami páros lábbal végrehajtott, személyeskedő becsúszásról van szó, arról ez a szakasz gondoskodik:

„Nem gondolom, hogy mindez rendelt kormánypropaganda lenne: (...) Nem a hatalom vette meg Dr Máriást, ő tévedt ahhoz túl közel.”

Tehát a szerző szerint Dr Máriás az a fajta Fidesz-bérenc, aki mégcsak nem is pénzért csinálja. 

Kőkemény szavak és nekem mint ÉS-olvasónak egészen biztosan nem a kiállított képekről szóltak.

Különösen annak a fényében kőkemények, hogy az ezeket leíró György Péter tavaly saját maga volt kénytelen bevallani azt a sokáig titokban tartott tényt, hogy minimum hónapokon át fizetett tanácsadója volt a fideszes kultúrpoltikus Baán Lászlónak. Akinek többek között az utóbbi évek messze legnagyobb szimbolikus fideszes kultúrtér-foglalásához, a Liget projekthez adott tanácsot, havi 300 ezer forintért. Konkrétan György dolgozta volna ki az Új Fideszes Nemzeti Galéria múzeumi koncepcióját, ha a Liget-védő tüntetők elleni biztonságiember-agresszión felháborodva végül nem mondja fel a tanácsadói szerződését.

Ezzel az előélettel hatalomközelizte és kormánypropagandistázta Máriást.

A kritika olyan brutális volt, hogy megkérdeztem Máriást, esetleg korábban is rosszban volt-e a szerkesztőséggel.

„Voltak vidámabb és kevésbé vidám periódusok, de jóban voltunk végig”  

Ecsettel válaszolt volna

Az írás a több évtizedes jó viszony ellenére felháborította DrMáriást, aki ecsettel kívánt elégtételt venni. Vagyis megfestette a cikk elején látható, Györgyöt Egon Schiele modorában ábrázoló aktját. Mivel eleve meghívták az ÉS elmúlt hatvan évére visszatekintő, június 7-én nyíló képzőművészeti tárlatra, fogta magát, és oda adta be a provokatív művet. Csakhogy visszautasították. Nem voltak hajlandók kiakasztani a képet, mondván, nem illik bele a koncepcióba. 

Az ügyben sikerült elérnem György Pétert, aki elmondta, hogy igen, tud a kritikája utóéletéről. Nem bánt meg semmit a cikkéből, DrMáriás reakcióját pedig nem tartja arányosnak, hanem túlzottnak érzi. György most is úgy gondolja, hogy a cikkében sehol sem – így az általam idézett helyeken sem – személyeskedett. 

Dr Máriás az ellenkezőjét gondolja:

"Ez az írás nem kritika, hanem egy Fidesz-típusú karaktergyilkosság, amely nem is a kiállításról beszél, hanem mindenféle eszközt bevet arra, hogy engem árulóként állítson be, holott mindenki, aki ismeri a festményeimet, tudja jól, hogy azok milyen konzekvensen kritikusak mindenki iránt.”  

Nem kell mellre szívni?

György Péter felidézte, hogy az Élet és Irodalom – ahol az elmúlt húsz évben Máriás és ő is „példátlan szabadságot élvezett” – nem valami tipikus kis szerkesztőség, ahol 10-20 ember ül egy szobában egymással szemben. Hanem egy olyan „virtuális közösség”, ahová tavaly körülbelül 500-an írtak. 

„Itt nagyon sokakkal, így velem is előfordult már, hogy olyan írás jelent meg rólam, amit személyesen rossz néven vettem. Ilyen reakcióra azonban nem emlékszem”

– mondta György a 444-nek.

Megkérdeztem Kovács Zoltánt, az ÉS főszerkesztőjét is. Kovács alapvetően azt gondolja a kritkáról, mint György Péter, szinte szó szerint:

„A kritika nem volt becsületsértő, György Péter nem fideszbérencezte le drMáriást. (..) Ezt a lapot nem tízen vagy húszan írják, hanem évente öt-ötszázötven szerző publikál, az olykori súrlódások elkerülhetetlenek.”

Arról, hogy a képet nem engedték kiakasztani a jubileumi tárlaton, Kovács ezt mondta:

„A közelgő tárlat az ÉS hatvan évének képzőművészeti anyagából válogat, ilyenformán nem alkalmas arra, hogy bárki napi- vagy hetiszintű sérelmeit torolja meg. Mindezeken túl az ÉS-nél több évtizedes szerkesztői gyakorlat, hogy kritikára nemigen közlünk ellenkritikát, sem írásban, sem festményben, se semmiben.”  

Kovács Zoltán megerősítette, hogy DrMáriás ezek után nem vesz részt a kiállításon és hogy tényleg megeshet, hogy teljesen szakít az ÉS-sel, ahová 18 éve ír.

„Természetesen sajnálom, ha Máriás a szakítás mellett dönt. Lapbeli jelenléte nagy érték, bízom benne, hogy meggondolja még.  Személyesen is közel éreztem vagy húsz évig. György Péter kritikájának kétharmada arról szólt, hogy Máriás, Bada Dadával igen jelentős szerepet játszott a magyar alkotóművészetben. Az viszont, amit dr Máriás most csinál, az nem tetszett neki. Erről szólt a kritika, miért ne írhatta volna meg?”

Hogy mit mond DrMáriás?

„Úgy érzem nincs értelme oda írnom, ahol a megelégedett együttműködésben töltött 17 év után egyszer csak kiderül, hogy valamiért mégse szeretnek, de nagyon nem.”  

DrMáriásnak arra is van tippje, hogy György miért esett neki ekkora indulattal. Szerinte Kósa Lajos miatt:

„Amúgy nyilván az irritálhatta György Pétert, hogy Szombathy Bálint művészeti író, Gulyás Gábor, a kiállítás kurátora, Kónya Ábel, a Modem igazgatója és jómagam, mint kiállító művész mellett Kósa Lajos dadaista hasbeszélő kormánykommunikátor is mondott pár mondatot a megnyitón, ami nyilván nem az én ötletem volt, na de miért ne mondhatott volna, ha ő építtette fel a remek múzeumot, amiben példáját más polgármester is követhetné.”

A Tudósok zenészének a pinás kép visszautasításáról is megvan a véleménye:

„Azt mondták, hogy ez egy ünnepi kiállítás, s hogy oda nem való egy program-kép, ezzel ki is pipálva a válaszadási lehetőségemet. Ez nem szép gesztus. Ha az egyik leírhatja a véleményét, bármilyen is legyen az, s lehozzák, oké, legyen, na de akkor én miért nem adhatok választ? Amit lehet GYP-nek, azt nem lehet dM-nek? Azt hiszem ez nem tükrözi a valódi liberális vagy demokratikus elveket.”  

(Úgy érzem, hogy az olvasó akkor tud igazán véleményt alkotni az ügyben, ha végigolvassa György Péter teljes kritikáját, nemcsak az általam idézett személyeskedő részeket. Az egyébként online is fizetős ÉS azonban nem járult hozzá ahhoz, hogy a lefotózott cikket illusztrációként beleilleszem ebben az anyagba. Így aki el akarja olvasni a Celebfestészet diadalát, az 508 forint ellenében itt teheti meg a kattintás után.)