A Real lelépte a Juventust, a Madrid BL-történelem első címvédője

A Real Madrid történelmet írt, a Bajnokok Ligája történetében, 1993 óta soha nem tudott címet védeni a győztes. Egészen mostanáig. A Real 4-1-re megverte a Juventust.

Pedig sem a Juventus idei BL-meccsei, aztán az első félidő sem úgy indult, hogy a Real simán nyer, az olaszok kézben tartotta mecset. A Juventus nem állt be bekkelni, náluk volt a labda, igaz, nagy helyzetük nem volt. Aztán a semmiből a 20. percben megszerezte a vezetést az addig keveset mutató Real, Ronaldo egy szépen kipasszolt támadást fejezett be egy jól helyezett lövéssel. Ezzel az ősszel gyenge, tavasszal viszont a BL-ben elképesztő formában játszó portugál (kilenc meccs a kieséses szakaszban) beérte Messit a BL-góllövő listáján. És nem állt meg ennyinél. 

Az addig magabiztosan játszó Juventus nem zökkent ki, és elég hamar egyenlített, Mandzukic a 27. percben ollózott egy parádés gólt. 

Nagy iramú volt az első félidő, de nem volt sok helyzet és inkább az olaszok akarata érvényesült. 

A második félidőre viszont egyszerűen elfogytak a BL-szezonban fantasztikusan védekező, kilenc meccset is kapott gól nélkül lehozó, odahaza bajnok és kupagyőztes olaszok. A Real úgy kezdett a szünet után, ahogy a várakozások alapján a legelején kellett volna. Náluk volt a labda, és bár helyzetük ugyan nem volt, de Casemiro megpattanó lövésével megszerezték a vezetést a 61. percben (az olaszok ekkor inkább fetrengtek, hogy lassítsák a Realt).

Aztán Ronaldo duplázott három perccel később. 

Az első félidőben imponáló játékot bemutató olaszok teljesen szétestek, menniük kellett volna előre, de a Realnál volt továbbra is a labda, a Juventus kapura sem lőtt. 

A teljes összeomláshoz kellett az is, hogy Cuadradót kiállította a bíró (túlságosan szigorúan), de nem ezen múlt. 

A csereként beállt Asensió aztán berúgta a spanyolok negyedik gólját, ez lett a végeredmény. Még a szezon második felét sérülés miatt kihagyó Bale is megkapta a lehetőséget, hogy Walesben pályára lépjen győztes BL-döntőn.

A tavaly a Real edzői posztjára beugró Zidane a második BL-trófeját nyerte edzőként, Buffonért Rényi kolléga nevében is vérzik a szívünk. Ronaldo BL-gólkirály lett (sorozatban a hatodik idényében ért el legalább 10 gólt a BL-ben, messze nincs ilyen mutatója senkinek) nagy esélye van az ötödik Aranylabdára, amivel beéri Messit. 

Fotó: GLYN KIRK/AFP

Ő az első, aki három BL-döntőben is gólt szerzett. A Madrid 12. győzelmét aratta a BEK/BL-ben. Az elmúlt négy évben spanyol csapat nyert a BL-t. 

Természetesen idén is volt magyar résztvevője a BL-döntőnek. Nem a pályán, a VIP-ben. Orbán Viktor a helyszínen tekintette meg a Juventus lemészárlását. 

Juventus-Real 1-4

Juventus: Buffon – Barzagli (Cuadrado, 66.), Bonucci, Chiellini – D. Alves, Pjanic (Marchisio, 71.), Khedira, A. Sandro – Dybala (Lemina, 78.), Mandzukic – Higuaín. Edző: Massimiliano Allegri

Real Madrid: Navas – Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo – Modric, Casemiro, Kroos (Morata, 89.) – Isco (Asensio, 82.) – Benzema (Bale, 77.), Ronaldo. Edző: Zinédine Zidane

Gól: Ronaldo, 20, Mandzukic 27., Ronaldo 64., Casemiro 61., Asensio 90.

Kiállítva: Cuadrado (84.)