Az orosz propagandamédiának sem könnyű

Az Oroszország által a nyugati hatalmak és a nyugati értékek ellen vívott dezinformációs háború talán soha nem kapott akkora figyelmet, mint május utolsó hetében, amikor először találkozott személyesen Emmanuel Macron frissen megválasztott francia elnök, és orosz kollégája, Vlagyimir Putyin:

Macron és Putyin Versailles-ban tartott közös sajtótájékoztatójának csúcspontja az volt, amikor az RT orosz propagandaadó megkérdezte a francia elnököt, hogy miért nem enged magához közelebb orosz újságírókat. Erre Macron a magát látványosan rosszul érző, cipőjét bámuló Putyin mellett állva azt válaszolta, hogy azért, mert

„ezek nem úgy viselkednek, mint az igazi újságírók és sajtótermékek, hanem propaganda- és befolyásszerző eszközökként. Hazug propaganda ez - se több, se kevesebb.”

A nagy port kavart nyilatkozatra a francia elnökválasztási kampányban végig Marine Le Pen szekerét toló RT gyorsan reagált is. A főszerkesztő Margarita Szimonjan arról beszélt,, hogy ők csak egyensúlyt képeztek az erősen Macron-párti francia médiapiacon, míg a csatorna sztárpublicistája, Robert Bridge arról írt, hogy Macron kijelentése „súlyos csapás” az újságírásra.

Az RT, társvállalkozása, a bulvárosabb Sputnik, és az orosz dezinformációs háború további médiafegyverei nyugaton már jó ideje képezik vita tárgyát. Mennyire hatékonyak ezek? Hogy kellene, ha egyáltalán bárhogy kellene reagálnia a nyugati közvéleménynek, közszereplőknek? És pontosan hogy működnek? Ezt az utóbbi kérdést lenne a legegyszerűbb megválaszolni, mégis szinte kevesebbet tudunk az orosz propagandamédia működéséről, mint Putyinék másik modern dezinformációs fegyveréről, a részben automatizált trollhadseregről

Az Oroszországban még működő egyik legutolsó megbízható lap, a Moscow Times csütörtöki cikkében az RT működésének részleteit igyekezett feltárni, a csatorna egykori és jelenlegi munkatársainak megszólaltatásával. Magyar szemmel különösen érdekes a cikket olvasni, hiszen ha kisebb pályán és inkább csak országon belüli használatra, de az oroszhoz nagyon hasonló propagandamédia-gépezet felépítésén fáradozik az orosz mintát egyébként is kedvelő magyar kormány is.

Az RT persze nemcsak nagyobb pályán játszik, hanem eleve korábban is kezdte a szakmát, mint a magyar propagandisták. A csatornát még 2005-ben Russia Today néven indították, azzal a kimondott céllal, hogy a nyugati közönséggel is megismertesse az orosz álláspontot. Ehhez a tervhez nagyjából 2009-ig tartották is magukat, amikor egyrészt kétbetűsre rövidítették a nevüket, 

másrészt pedig az orosz üzenet közvetítése helyett átáltak a nyugati narratívák gyengítésére.

Ez minden bizonnyal már eleve tudatos, az orosz állam legfelsőbb szintjein megszületett döntés eredménye volt, összhangban a korábban néha kifejezetten barátságosnak tűnő Vlagyimir Putyin végleges szakításával Amerikával és Nyugat-Európával. Ez a szakítás a 2014 eleji ukrán forradalom, majd az ezt követő polgárháború és a Krím-félsziget orosz megszállása következtében lett végleges. Ezzel párhuzamosan pedig az RT is elhagyta a tisztességes újságírás minden látszatát, és teljesen nyíltan átállt a putyini propaganda kritika nélküli továbbközlésére.

Ennek szimbóluma a 2014 júliusában Ukrajna felett,lelőtt maláj utásszállító gép tragédiájának kezelése lett. Ahogy Moszkva, úgy az RT sem volt hajlandó elismerni a nyilvánvaló tényt, hogy a 298 halálos áldozatért az oroszok által támogatott kelet-ukrajnai szeparatisták voltak felelősek. Ez pedig már sok volt több, az RT-nél dolgozó nyugati újságírónak, akik innentől kezdve a legnagyobb jóindulattal sem gondolhatták, hogy egy tisztességes sajtóterméknek dolgoznak. Többen is felmondtak, a leghíresebb eset Liz Wahl bemondónőé volt, aki élő adásban jelentette be, hogy nem dolgozhat tovább egy olyan csatornánál, amely orosz állami pénzből mosdatja Putyint:

Ekkor már minden nyugati szakember és titkosszolgálati szerv is az orosz dezinformációs háború eszközeként tekintett az RT-re. A 2016-os amerikai elnökválasztással kapcsolatos orosz kavarásokat feltáró amerikai titkosszolgálati jelentés például hat oldalon át elemezte a csatorna működését és kapcsolatát a Kremllel.

Nem véletlen, hogy az RT-vel titkosszolgálatok foglalkoznak, a cég ahhoz képest, hogy sajtónak tartja magát, szokatlanul átláthatatlan. A Moscow Times a csatorna sok egykori és jelenlegi munkatársát megkereste, de arra is nagyon kevesek voltak hajlandóak, hogy akár név nélkül bármit mondjanak. Ennek a szimpla félelem mellett az az oka, hogy az RT-nél sokakkal olyan szerződést íratnak alá, ami súlyos pénzbüntetéssel sújtja azt a munkavállalót, aki bárhogy csorbítani meri a cég hírnevét.

Ezek alapján egy ilyen fontos propagandaeszközről azt gondolná az ember, hogy olajozottan működik, de a Moscow Times cikke éppen arra világít rá, hogy akárcsak a magyar propagandamédia, 

az RT is folyamatos nehézségekkel küzd, bármennyi pénz is áll vezetőinek rendelkezésére.

A lapnak nyilatkozó több egykori RT-alkalmazott említette, hogy a csatornánál olyan komoly probléma a szervezetlenség, hogy az már gyakran a közvetíteni szánt üzenet kárára megy. Akárcsak a Magyarországon működő hasonló vállalkozásoknál, az RT-nél is folyamatos gondot jelent, hogy aki hajlandó nekik dolgozni, az egyszerűen alkalmatlan, vagy legalábbis tapasztalatlan a neki kiosztott feladat ellátáshoz.

Mivel tapasztalt, profi nyugati újságírók megvásárlására nincs sok esélyük, az RT mintha direkt fiatal, kezdő, könnyen megvezethető külföldieket szerződtetne. Akár nyugatról, akár azok a Moszkvában kallódó külföldiek közül, akik többre vágynak egy rosszul fizető angoltanári állásnál. Viszont külön kategóriát képeznek azok a meggyőződéses szélsőbalos külföldi újságírók, akiknek nincs kellő rálátásuk az orosz helyzetre, és 

azt hiszik, az RT kötelékében hangot adhatnak a hazájukban a mainstream médiából kimaradó véleményeknek.

A Moscow Times forrásai ugyanakkor azt állították, hogy az RT ororsz munkatársai, legalábbis az alsó szinteken, egyszerűen fásult és apolitikus emberek, akiknek nincs korábbi újságírói munkatapasztalata. Sokan közülük nyelvészek, vagy orosz diplomaták angolul folyékonyan beszélő gyerekei.

Ezzel az emberanyaggal érthető módon nehéz csodát tenni, és az RT-n belül ennek köszönhetően sok a stressz és a kiabálás, aminek következtében a munkatársak gyorsan cserélődnek - ez a jelenség is ismerős lehet a magyar propagandamédia világából. Az RT ráadásul különös hangsúlyt helyez a közösségi médiával kapcsolatos mérőszámokra, a viralitás erőltetése pedig végképp lemorzsolja a komolyabb újságírókat.

A Facebookra és versenytársaira persze nem csak az RT-nél figyelnek oda, vannak viszont az orosz propagaadónál olyan intézkedések is, amelyek teljesen idegenek a független és szabad médiától. A szerkesztőségnek nagyon szigorú tartalmi iránymutatásokhoz kell tartania magát, bár a vezetőség ezekre a szabályokra inkább csak utalgat, nehogy világos utasításokkal túl egyértelmű legyen a tulajdonos felől érkező nyomás. Inkább csak a konkrét újságíró nemzetiségétől és politikai szimpátiájának megfelelő noszogatáshoz folyamodnak.

Ha egy RT-alkalmazott mégis eltér a hivatalos iránytól, a leggyakrabb szerkesztői kritika az szokott lenni, hogy „ez nem a mi megközelítésünk”. 

Amikor a Moscow Times erre rákérdezett az RT jelenlegi munkatársainál, ők azt mondták, hogy ez így van, de ez a megközelítés soha nem volt titok, és egyszerűen csak arról van szó, hogy ők az orosz, illetve a mainstream média által nem közvetített álláspontot mutatják be.

A csatorna vezetése néha kénytelen radikálisabb eszközökhöz is nyúlni. Amikor például külföldi újságíróik az Ukrajnával kapcsolatos hozzáállást kritizálták, az RT-nél egyszerűen más sztorikra állították át őket. Ahogy a magyar propagandamédiában, az RT-nél is vannak tabutémák, de hogy ezek éppen mik, azokat jóval az egyszerű újságírók feje fölött döntik el. Akárcsak azt, hogy egyes véleménycikkeknek milyen álláspontot kell képviselnie - akár egyetért ezzek a nevét adó szerző, akár nem.

A cenzúra és a hírhamisítás, az RT általános rossz hírneve az elmúlt két-három évben már odáig jutott, hogy a csatorna néha kénytelen komplett őrülteket vagy tudatlan amatőröket is képernyőre engedni, csak legyen valaki, akit „szakértő”-ként eladva ki lehet tölteni a műsoridőt. Georg Spöttle és Nógrádi György hazájából ez is ismerős húzás.

Az RT-ben az UFO-hívőktől kezdve olyan alsókategóriás hollywoodi sztárokig, mint Steven Seagal vagy Palmela Anderson mindenki felbukkanhat szakértőként. Anderson például ez év februárjában kebelbarátját, a wikileakses Julian Assange-ot védte a nemi erőszak vádjával szemben:

A Moscow Times forrásai szerint az RT szerkesztői és műsorvezetői is tisztában vannak azzal hogy vendégeik egy része „dilis”, de egyszerűen nem tudnak náluk alkalmasabbakat képernyőre rakni. Egyikük szerint igenis fontos nekik a hitelességük, és az államilag finanszírozott média lehetőségeihez képest igyekeznek kiegyensúlyozott újságírói munkát végezni, és olyan nyugati beszélő fejeket engedni képernyőre, akiket ugyan mainstream csatornákon valóban nem feltétlenül látnak szívesen, de érdekes a véleményük, mint például a szlovén marxista filozófus, Slavoj Zizek esetében.

;