Pokolian sűrű, mondhatni maratoni napja van ma Orbán Viktor miniszterelnöknek

foci
2017 június 05., 11:49
comments 193
Orbán Viktor a Pancho aréna VIP-páholyában
photo_camera Fotó: Botos Tamás / 444

Alig telt el másfél nap a kimerítő cardiffi BL-győzelem óta, ahol Orbán Viktor személyesen tette tiszteletét a futballelit előtt, hétfő délután újra halaszthatatlan közfeladatok kényszerítik lelátóra az ország elsőszámú középcsatárát és miniszterelnökét. 

Hétfő délután rendezik a Puskás-Suzuki kupa idei felvonásának utolsó meccseit. Ez a legjelentősebb felcsúti futballesemény az évben, a most már kilenc éves hagyományra visszatekintő utánpótlás-tornán a Puskás Akadémia mellett részt vesz a Bayern München, a Real Madrid, Panathinaikos, a Sporting Lisszabon és a Budapest Honvéd is. (Minden igyekezet ellenére a Puskásnak eddig nem sikerült győzedelmeskednie, ellenben az ötszörös első Honvéddal.)

Már két napja zajlanak a küzdelmek, és hétfőn kerül sor a döntő összecsapásokra. Orbán Viktor - akiről közismert, hogy a legkisebb Puskás-lurkók nevét is ismeri -  minden évben ott ül a lelátón, szakért, olykor díjakat is oszt.  Már 13 órától kezdődnek a helyosztók: Bayern-Sportinggal indul a műsor, 15 órától játszanak a felcsúti ifjak a Honvéd ellen a bronzért az Orbán-ház szomszédságában, majd 17 órától kezdődik a Real-Panathinaikosz döntő. 

Csak remélni lehet, hogy nem lesz csúszás a programban, és a döntő nem torkollik hosszabbításba, mert szélsőséges esetben az is előfordulhat, hogy a kormányfő alig fél órával kezdő sípszó előtt, valósággal beesni lesz kénytelen a ferencvárosi Groupama arénába, ahol a magyar válogatott barátságos meccset játszik az oroszokkal. Ott bizonyosan nem lesz hosszabbítás, úgyhogy a nap kötelező része a miniszterelnök számára 22.30 körül véget ér. Megkérdeztem Havasi Bertalant, hogy ugye minden a megszokott kerékvágásban zajlik, miniszterelnök úr ott lesz a lelátókon, ad-e át kupát, stb., egyelőre nem jött válasz, de ha jön, frissítek. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.