Nemi erőszakkal vádolják a Real Madrid új igazolását

Alig három hónappal azután, hogy az Atlético Madridban játszó bátyját, Lucast letartóztatták családon belüli erőszak miatt, Theo Hernandez is nagy bajba került. A szezont kölcsönben az Alavesben töltő, a Real Madrid által frissen leigazolt francia focista kedden áll bíróság elé nemierőszak-ügyben.

Az El Espanol című lap úgy tudja, hogy Hernandez a múlt szombaton egy marbellai nightclub mellett egy autóban szexelt egy ott megismert nővel, aki állítólag megkérte, hogy hagyják abba, amit dulakodás követett, ami közben a férfi a feljelentés szerint többek között meg is rúgta a nőt.

Hernandezéké egyébként igazi atléticós család: az apa, Jean-Francois középhátvéd volt, mindkét fia a klub akadémiájára járt és ott kezdett focizni, míg Theót kölcsön nem adták, majd meg nem vette a gyűlölt városi ellenfél.

(via Cope)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.