Puhít a civiltörvényen a kormány

POLITIKA
2017 június 08., 12:42
comments 61

Lázár János a csütörtöki kormányinfón jelentette be, hogy a legutóbbi kormányülésen Trócsányi László igazságügyminiszter a civiltörvény tervezetének módosítását javasolta  a Velencei Bizottság észrevételei alapján. A módosításokat hamarosan be is nyújtják. 

Ezek szerint:

  • A civil szervezeteknek három helyett egy évig számít „külföldről finanszírozott szervezeteknek”, ha külföldi támogatásban részesül. 
  • Nem kell majd az összes sajtótermékükben és kiadványukon feltüntetni a külföldi támogatókat és a külföldről kapott támogatásokat. A Velencei Bizottság szerint ez túl nagy adminisztrációs terhet jelentett volna. 
  • 500 ezres értékhatár felett kell majd jelenteni a külföldi támogatást. Vagyis a külföldi támogatót, aki 500 ezer forint alatti összeget ad, nem kell bejelenteni. 

(Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.