735 millió ment el az állami kukacég számlázási rendszerére, de az még mindig nem működik

Eddig 735.7 millió forint közpénzt adott a kormányzat a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. országos számlázási rendszerére – derül ki a Magyar Nemzet összesítéséből. A pénz nagy részét Orbán barátja, Garancsi István üzlettársainak vállalkozása kapta meg, a számlázási rendszer azonban a mai napig nem működik megfelelően.

A cég felügyelete alá tartozó több mkint 2,5 millió vidéki család hónapok óta hiába vár a számlákra, igaz, Tatabányán és Cegléden sokan kaptak már levelet, amiben a cég az adóhatósággal fenyegeti őket, ha nem rendezik a tartozásukat, amiről még nem is kaptak számlát. Sőt, olyanok is kaptak fenyegető levelet, akik már rég befizették a díjaikat.

A Magyar Nemzet értesülései szerint az állami kukaholding vezetése őszig kapott haladékot a rendszer beindítására, ha ebből is kicsúsznak, állítólag elbocsátások várhatók.

A szemétszállítási holding fenntartása persze ennél jóval többe kerül: a számlázási rendszerre adott közpénz mellett a tavalyi kb. 20 milliárd forint után idén további 10 milliárd forintunkba kerül az állami szemétszállítási rendszer fenntartása, és ugye ezen kívül még fizetünk rendes szemétdíjat is.

A Magyar Nemzet által megkérdezett szakértők szerint ráadásul az állami holding igazából nem is csinál mást, csak beszedi a pénzt, és elosztja azt a kb. 170 helyi szemetes cég között. Ezek, a többségükben önkormányzati tulajdonú cégek azonban úgy végzik a tényleges szemétszállítást, hogy az új finanszírozási rendszer és a rezsicsökkentés miatt a csőd szélén egyensúlyoznak. (Magyar Nemzet)