Majd 200 milliót vitt el a NAV Győzike széfjéből

Költségvetési csalás és sikkasztás miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Gáspár Győző ellen, és a nyomozás keretében április közepén házkutatást is tartottak a szép emlékű Romantic együttes frontemberénél. A múlt héten csütörtökön aztán egy budapesti bankban is megnézte a NAV, mi is van Győző széfjében.

Innen 194 millió forintot foglaltak le.

„Az nem az én pénzem volt” - mondja erre Gáspár Győző, aki azt állítja, dokumentumokkal is igazolni tudja az állítását.

„A nagymamámtól nagyon sok pénzt kaptam korábban. 2004-ben 136 millió forintot adott nekem. Ez neki nem volt nagy összeg, ő nagyon gazdag volt. Többek közt ezt a pénzt is egyszer már elvitték a NAV-osok, még 2011-ben, amikor adócsalással vádoltak minket Beával. Sokáig zárolva volt a pénz, aztán amikor visszakaptuk, akkor úgy döntöttem, hogy nekem ez nem kell, a lányaimnak adtam, és még kiegészítettem. Két éve 97 milliót kapott Evelin, és ugyanennyit Virág, ez volt a pesti széfben elzárva” - magyarázta Győzike.

Az énekes szerint mivel sem a pénz nem az övé, sem a széf nincs a nevén, a NAV jogtalanul vitte el a milliókat. A lefoglalási jegyzőkönyvben egyébként benne is van, hogy a széfhez Gáspár Evelinnek van kulcsa, és ő papírokkal igazolta is, hogy az övé a pénz egy része. A NAV azonban írásszekértőt rendelt ki, mert azt akarják bizonyítani, hogy Győzike járt el a lánya helyett, mikor alá kellett írni a széffel kapcsolatos papírokat.

Az apa elismerte, hogy többször járt a széfnél Evelinnel, de állítása szerint csak azért, hogy megnézze, lánya nem vett-e ki a pénzből, ráadásul nemrég ki is kellett cserélni a hamarosan lejáró bankjegyeket újakra. (Blikk)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.