Súlyos kizsákmányolás nyomait találta a világbajnokságra épülő orosz stadionoknál egy emberi jogi szervezet

Az egyik legismertebb nemzetközi emberi jogi szervezet, a Human Rights Watch (HRW) szerdai közleménye szerint dokumentumokkal alátámasztott esetek szólnak arról, hogy a 2018-as, Oroszországban megrendezendő foci világbajnokság építkezési munkálatai során súlyos visszaélések történtek. 

Az esetek többek között kifizetetlen munkásokról, veszélyes munkakörülményekről, munkahelyi megtorlásokról szólnak. 

A FIFA még 2016-ban hozott létre egy ellenőrző rendszert, amivel az oroszországi stadionépítések munkakörülményeit figyelték, és elmondásuk szerint ez javított a helyzeten. Ugyanakkor a New York-i székhelyű HRW európai és közép-ázsiai igazgatója, Jane Buchanan szerint a stadionépítéseken dolgozó munkások kizsákmányolással és bántalmazásokkal kellett szembenézzenek, és a FIFA eddig nem igazolta, hogy érdemben tudja ellenőrizni és kezelni ezeket a problémákat. 

Fotó: Aleksandr Vasil'ev/Sputnik

A sportszervezet közleménye szerint ugyan egyes hiányosságok vagy problémák felmerülhetnek, ami nem meglepő egy ilyen mértékű beruházásnál, de a HRW állítása a kizsákmányolás mértékéről az építkezési területeken nem vág egybe a FIFA vizsgálatainak eredményeivel. Ezeket az eredményeket a FIFA szóvivője szerint független elemzők és szakszervezeti képviselők negyedéves ellenőrzéseinek eredményéből vették. 

A jövő évi világbajnokság tizenegy városban, összesen 12 stadionban zajlik majd. A világbajnokságot szervező orosz bizottság egyelőre nem kommentálta a civil szervezet jelentését. (Newsweek)