Amikor a jegyzőkönyvvezető kénytelen jelezni, mekkora baromság hangzott el a Parlamentben

Van ez a csodálatos (Sic!), ami latinul pusztán annyit jelent, hogy így, de jegyzőkönyvekben megsemmisítő, ha megjelenik. Az írnok ezzel jelzi, hogy nem ő írta félre ezt a hülyeséget, hanem az bizony tényleg így hangzott el, ő pedig nem hajlandó meghamisítani mások baromságát. A szövegből így aztán úgy kiugrik a logikai hiba, mintha pirossal aláhúznák az elütéseket a 444-es cikkekben. 

A parlamentben az elmúlt egy évben fantasztikusan sok ökörség hagyta el a képviselők száját. Ezek nagy része akkor, amikor kb. 8-an ültek a teremben, az égvilágon senki nem követte a közvetítést. De itt vannak szerencsére a jegyzőkönyvek és a (Sic!)-kel könyörtelenkedő ismeretlen krónikások. 

Az teljesen világos, hogy oktatásban Kodály Zoltán országa vagyunk, nem Bolyai Jánosé. Az Országgyűlésben a humán szakosok vannak többségben. 

Szemerédi Endre-díj a 3. helyezettnek:

Németh Szilárd (Fidesz): „Így az emberek ma átlagosan 25 százalékkal olcsóbban jutnak hozzá ehhez az energiához, és évente ennek a három intézkedésnek köszönhetően 140 ezer forintot spórolnak meg a családok átlagosan a rezsiköltségek tekintetében, mármint havonta 140 ezer forintot. (Sic!)”

Lovász László-díj a 2. helyezettnek:

Vízkelety Mariann, az igazságügyi minisztérium államtitkára: „Tehát mindig, most például 431 ezer forint durván a bírói alapilletmény, és ha azt mondom, hogy 0,2 százalék, mint a kezdő középfokú végzettségű Iasz.-os kollégának, akkor a 431 ezernek a 0,2 százaléka, az a 164 ezer. (Sic!) Tehát így függ össze. Tehát mindig a bírói alapilletményhez viszonyítjuk az Iasz.-os kollégáknak, illetve nem ügyész ügyészségi kollégáknak az illetményét. (Gőgös Zoltán: Az a matek nem jön ki, államtitkár asszony!) Nem jön ki? Szóval, tény az, hogy az alapilletmény szorzatával van.”

Erdős Pál-díj a legjobbaknak, megosztott első helyezett:

Varga László (MSZP): Az államadósság csökkenése ugyan valamelyest megfigyelhető, de a csökkenés üteme lassul. Ha nominálisan nézzük, akkor 2010-ben nagyjából 20 000 milliárd forintnyi volt Magyarország államadóssága, 2018-ra ez majd’ 30 (sic!) milliárdra nő. Tehát nagyjából van egy 10 (sic!) milliárdnyi különbség ebben a most már hét évben, amit lehet értékelni, és a jövő évi költségvetés nyilván ebből a nyolcadik évet jelenti.

Hadházy Ákos (LMP): Hiszen - még egyszer mondom -, hogyha belegondolunk: 4 milliárd forint az négymilliószor egymillió (sic!), tehát 4 millió családnak kell belefizetnie egymillió forintot minimum ebbe a buliba, akkor mindenképpen érdemes megkérdezni az embereket.

Az önönfarkába harapó kígyó-díj: 

Cseresnyés Péter nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: „Elhangzott sok alkalommal, hogy kimutathatóan, érezhetően jelentős, pozitív változások történtek mind a foglalkoztatáspolitikában, mind a bérek tekintetében Magyarországon. Azokat az embereket cáfolja meg, akik egyébként több pénzt visznek haza, azért a pénzért, amit hazavisznek, többet tudnak keresni (sic!).”

Bányai Gábor (Fidesz): Az e-kereskedelmi tevékenységet folytató cégek vonatkozásában előforduló tipikus jogsértések a békéltető testületek és a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek gyakorlati tapasztalata alapján történik. (Sic!)

Az elmúltévekezésért járó emlékplakett két díjazottja:

Dömötör Csaba, Rogán Antal államtitkára: „Az önök idejében, a baloldali kormányzás alatt a munkanélküliség megduplázódott, és sokkal jobban megérte dolgozni. (Sic!)”

Sallai R. Benedek (LMP): „Félreértés ne essék, nem önök az első kormány Magyarországon, amelyik lop (Derültség a Jobbik padsoraiban.), az elmúlt öt-hat (sic!) évben láttunk párat, tehát ez nem egy új innováció, hogy megpróbálják a forrásokat megtartani.” 

Ami a szívemen, a számon-kategória, Gyere ki a hóra-különdíj:

Szilágyi György (Jobbik): Tiba István jegyző olvas fel: „Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Z. Kárpát Dániel, Jobbik; Szávay István, Jobbik; Ander Balázs, Jobbik; Magyar Zoltán, Jobbik (Szilágyi György Dömötör Csabának: Ne mutogassál! Gyere ki! Úgy nyakon baszlak (sic!), hogy leszáll a fejed!); Bodó Sándor, Fidesz.”

Mindenki György-díj

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára: „Azt gondolom, az eddig Röszkén lefolytatott tüntetés és az arra ráépülő további akarat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), Soros pártja, a Juhász György (sic!) által bejelentett támadás a kerítés ellen, ez mind-mind azt mutatja, hogy ébernek kell lennünk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)”

Nem mindenki György-díj:

Staudt Gábor (Jobbik): „Ez nem minden esetben valósul meg sajnos, ahogy mondtam, ami az ügyvédi irodáknak az átláthatóságát illeti, de nézzük, mi az, ami viszont igen, mert a törvénynek nyilvánvalóan vannak pozitív, előremutató pontjai is, ezt nyilván a kormánypárti képviselőtársaim és Vitányi Iván (sic!) (Dr. Vitányi István közbeszól.) is nagyobb szeretettel fogják hallgatni, de azért a kritikát is el fogom mondani. Tehát amit én támogatni tudok, az a jogtanácsosoknak az integrálása, illetve a jogtanácsos tevékenységnek az ügyvédi tevékenységhez, hasonló körben végzett tevékenységhez való integrálása. Ez egy, a garanciális szakmai szempontoknak megfelelő szabályozás véleményem szerint. Nyilvánvalóan olyan kritikák is felmerülhetnek, amelyeket Gulyás Gergely (sic!) elmondott, hogy akkor ez mennyiben jelenthet versenyhelyzetet… (Közbeszólások a kormánypártok soraiból: Bárándy! - Dr. Vitányi István: A nevekkel bajban van!) Bárándy, igen, köszönöm, ezt én mondtam rosszul, Bárándy Gergely mondta el (Dr. Vas Imre: Péntek van már! Fáradt!). 

A sakkozó bűnözők által felajánlott maffiavezér-díj:

Rubovszky György (KDNP): „Akkor semmi mást nem hallottunk, mint azt, hogy hogy jön oda egy normális ember, hogy egy ilyen bűnözőnek a szavára hallgat, mint Portik Lajos (sic!).”

A szélsőoldal legkérlelhetetlenebb bírálójának járó emlékérem:

Aradszki András (KDNP)

1. rész: „A kettő együtt jár. Nem lehet őket elválasztani, ahogyan a szocialisták, a liberálisok, a szélső- és baloldaliak (sic!) ezt teszik, miközben álságosan a keresztény értékekre hivatkoznak velünk szemben. (Apáti István: Szélső- és baloldal!)”

2. rész: „Mindennek a felelős olvasata rávilágít a szocialisták, a liberálisok és a szélső- és baloldaliaknak (sic!), valamint a médialakájaik hazug és álszent hivatkozásaira, amikben ki kívánnak minket oktatni a kereszténységből.” 

A lehető legjobban elhelyezett összevisszabeszélért járó díj:

Gyöngyösi Márton (Jobbik): „A Jobbik béruniós kezdeményezése egyszerre indít el egy társadalmi párbeszédet itthon, KözépKelet-Európában és egész Európában egy nemzeti sorskérdésünk ügyében, illetve ezzel a Jobbik Magyarországért Mozgalom és szövetségesei beneveztek az Európai Unió jövőjéről szóló vitára is. Miközben Orbán Viktor mindent megtesz azért, hogy Magyarországot kivezesse az Európai Unióból, a Jobbik fölvázolja az Európai Unió jövőjéről, reformjáról alkotott elképzeléseit. Jól látható, hogy a Jobbik (Sic!) se lenyelni, se kiköpni nem tudja ezt a kezdeményezést (Közbeszólások a Fidesz soraiból. - Dr. Répássy Róbert tapsol.), összevissza beszél, amióta ezt a sikert összehozta a Jobbik.”

Semmi baj, majd legközelebb-vigaszdíj:

Petneházy Attila (Fidesz): „Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Hölgyeim és Uraim! 1920. június 4-én olyan döntés született, amely alapjaiban rengette meg a magyar nemzetet. Hiába telt el azóta több mint 90 év, a trianoni békeszerződés következményei azóta is éreztetik hatásukat. Tökéletes példa erre az erdélyi külhoni magyarok helyzete, akik számára mindennapos küzdelem megőrzése és emberfeletti munka. (Sic!)” 

Az idősekért tenni akarók járóbotja:

Vágó Sebestyén (Jobbik): Gondolkozzunk egy átlag idős ember fejével! Az az idős ember, aki szeretetben, gondoskodásban és a képességei kiterjesztésének legnagyobb lehetőségeit megadóan nevelte a gyermekét, bár ő nehéz körülmények között van, és térítési díjat akár nem tud kifizetni, de eszébe sem jutna az, hogy a saját gyerekét bíróság elé citálja és perre vigye. Melyik lesz az, melyik idős szülő lesz az, aki meg fogja ezt tenni? Valószínűleg az, aki gyermekként (sic!) is ilyen viszonyban állt a saját gyermekével, és bár nagyon sok esetben nem tetten érhető, és szerintem bíróság által nem bizonyítható az, hogy most jogosult-e, akár erkölcsi alapon jogosult-e a szülő erre a szülőtartásra vagy nem, nagyon kaotikus és nagyon furcsa helyzeteket fog ez előidézni.

Az Anti-díj dobogósai:

Völner Pál, igazságügyi minisztérium államtitkára: „Maga a szabályozás egyébként nem a Fidesz szabályozása, hanem a korábbi szabályozással megegyező. Tehát ha olyan nagy antidemokratikus deficit (sic!) lenne ebben a dologban, akkor azt hiszem, hogy ezt korábban is szóvá tehették volna, és nem itt a nyár közepén politikai performance keretében kellene ezt kezdeményezniük, mint a legutóbbi esetben is, amikor még az előterjesztő személye sem volt jelen a teremben az ellenzék részéről - úgy nagyon nehéz a napirendet tárgyalni.”

Hollik István (KDNP): „De az is biztos, hogy a munkabérek csökkentését (sic!) tagállami hatáskörben kell hagyni, mert így lehet a leghatékonyabban kezelni azt.”

Kepli Lajos (Jobbik): „De tény, hogy Magyarországnak e tekintetben még jelentős fejlesztenivalója van, és ahhoz, hogy az energiafüggőséget elérjük (sic!), szükséges az is, hogy ha ezt kívülről fenyegeti veszély, akkor kifelé vegyük fel a harcot, ha belülről fenyegeti veszély, és a kormány készül olyan intézkedéseket hozni, ami ezt veszélyezteti, akkor pedig ellenzéki pártként a kormány ellen emeljük fel a szavunkat.”  

Egy felszólaláson belül két (Sic!)-ért járó Burány Sándor-díj:

Burány Sándor (MSZP)

1. „Mielőtt félremagyarázzák a szavaimat, nem probléma, hogy a passzív jövedelmek esetében csökkentik az adókat, az viszont probléma, hogy az aktívan dolgozók bérét (sic!) és járulékterheit nem mérséklik. Az meg kifejezetten hazugság, hogy ezek után van képük azt mondani, hogy ez a munkából élők költségvetése.” 

2. „Még egyszer, képviselő úr: tehát elsősorban az alacsony keresetűek adóját kellene csökkenteni úgy, ahogy egyébként ezt az MSZP javaslatai folyamatosan, évről évre szorgalmazták, és úgy egyébként, ahogy ezt Botka László programja is tartalmazza. Mert igenis meg kell fordítani ezt az egész tendenci- át, amit önök 2010 után bevezettek. A legmagasabban keresők, sőt a luxuskiadásokra is képesek adóját csökkenteni kell (sic!).”

A magyar oktatás-nevelésben végzett tevékenységért járó babérkoszorú:

Gyöngyösi Márton: „Önök még mind a mai napig, Orbán Viktorral az élen, azzal kampányolnak külföldön, hogy Magyarországon olcsó, de jól képzett a munkabér (sic!)”

Kósa Lajos-díj:

Kósa Lajos (Fidesz) „Vajon kivel akartak egy gyékényen árulni? Azzal a jobbikos képviselővel, aki a Duna-parton meggyalázta a zsidó áldozatok emlékművét? Itt ül a Jobbik soraiban; nem kértek elnézést tőle (sic!), csak megpróbálták elsumákolni az ügyet.”

Sport- és földrajzi ismeretek abszolválása, Hajrá, Ferencváros, hajrá 8. kerület-oklevéllel:

Kepli Lajos (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Hónapról hónapra derül fény újabb és újabb súlyosabbnál súlyosabb környezetszennyezései esetekre, és most egyre szeretném felhívni a figyelmet, illetve államtitkár úr tájékoztatását kérni az ügyben, ami nem kis súlyú, tekintve, hogy a VIII. kerületben, Ferencváros szívében (sic!), a Groupama Aréna, a Népliget és a Heim Pál Gyermekkórház által határolt területen, a volt pénzverde területéről van szó.

Előre az ötvénygyártás sok évtizedre visszanyúló történelmi útján-kitüntetés:

Tállai András, az NGM államtitkára: „Tisztelt Képviselő Úr! Elmondhatom, hogy ez azt jelenti, hogy a több mint százéves múltra (sic!) visszatekintő Győr városa fontos a kormánynak. Így, ahogy ön is mondta: Győr az öntvények gyártásában is az élre tör. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból. - Dr. Józsa István tapsol.)”

A magabiztos közmondásújítás-kategória, 4. helyezettje:

Apáti István (Jobbik): Köszönöm, nem fogadom el a választ. Tisztelt Államtitkár Úr! Amilyen az adjonisten, olyan a szedő (sic!), illetőleg amilyen a mosdó, olyan a törülköző. Miközben az ön rendkívül értelmes tekintetét figyelem már hosszú hetek óta, és hallgatom a papírból felolvasott válaszait, egy régi gyerekdal jut eszembe; úgy kezdődik, hogy se hall, se lát Dömötör. (Derültség.) 

Ami beugrókérdéssé válhat a közgazdaságtan felvételin:

Széll Bernadett (LMP): „Mi ezzel a probléma? Hát, nem véletlenül hívják ezt a közgazdaságtanban perverz újraelosztásnak, mert ez azt jelenti, hogy Magyarországnak jelenleg egy olyan kormánya van, hogy pénzt vesznek el a leginkább rászorulóktól, és odaadják azoknak, akik azért feltehetően saját erejükből jobban tudnak boldogulni, mint a legszegényebbek. Tehát önök pontosan azt csinálják, amit a józan ész diktálna, és ami a magyar emberek többségének jó lenne. (Sic!)”

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.