A szovjet T-34-es közepes harckocsi, a német katonák rémálma
2017 május 23., 21:14
T-54/55 a hidegháború szovjet páncélosa
Korábbi cikkünkben arról a T-34-esről írtunk, amely megnyerte a második világháborút a Szovjetuniónak, mai írásunk ezen páncélos utódjáról, a T-54-esről szól. Ebben a tankban kiküszöbölték az előd legnagyobb gyengeségeit, valamint ötvözték a háborúban szerzett értékes tapasztalatokat. Így egy méltó utódot sikerült megalkotni, amely a világ legnagyobb számban gyártott páncélosa lett. A T-54-es nem csak azért jelentőségteljes, mivel első harci alkalmazása az 1956-os forradalomban Budapesten történt, hanem mert meghatározta a következő generációs szovjet/orosz harckocsikat, valamint felújított, modernizált változatai mai napig számos hadsereg kötelékében szolgálnak.
A már korábban bemutatott T-34-es jóllehet nagyszerű tank volt a maga kategóriájában a háború alatt, de már ekkor megmutatkoztak hiányosságai, és továbbfejlesztése sem volt már lehetséges. A típus legnagyobb negatívumai a gyenge páncélzat, az elavuló löveg és a Christie típusú felfüggesztés voltak. Maga a Christie-rendszer egy kiváló konstrukció volt a 30-as években, de túl sok értékes helyet vett el a páncélos amúgy is szűkös küzdőteréből. Ezt már 1941-ben le szerették volna cserélni a T-34M-el, amely torziós rugózású felfüggesztést kapott volna, de a hadianyag-éhes háború miatt nem volt idő átállítani a gyártósorokat erre a modellre. A következő kísérlet, a T-43-as egy hasonló próbálkozás volt, amely végül szintén elvetésre került.
A háború második felében, a német Tiger és Panther harckocsik bemutatkozását követően, viszont már égető szükség volt egy új közepes harckocsira. Az Objekt 136-os néven megindított kísérleti program végeredménye lett a T-44-es páncélos, amely a német Panther-hez hasonló paraméterekkel rendelkezett. 90 mm-es döntött frontpáncélzata és alacsony kialakítása már magán hordozta a hidegháborús szovjet harckocsik jellegzetességeit. Lövegtornya ugyanakkor alig tért el az előd T-34/85-től, fő fegyverzete pedig ugyanaz a 85 mm-es ZIS-53-as löveg volt, amely ekkoriban már nem volt elegendő. Ugyanakkor jelentős mérnöki tényező, hogy a T-44 csak 30 tonnát nyomott, míg az összehasonlításul szolgáló Panther 45-öt. A T-44 végül nem vett részt a második világháborúban, de már sorozatgyártásra került és 1947-ig nagyjából 2000 db készült belőle. A T-44 felfegyverzésére több kísérlet is történt 100 és 122 mm-es lövegekkel, de azok túl nagyok voltak a harckocsi tornyához, így a típus végül is leváltásra került.
Ennek elérésére még 1945-ben egy új kísérleti páncélos projekt indult Objekt 137-es jelöléssel. Elsődleges cél a T-44 hiányosságainak kiküszöbölése volt, ezért az új harckocsi ágyúja a 100 mm-es D10-es lett, amit egy teljesen új gömbölyű, 200 mm-es frontpáncélzatú lövegtoronyban helyeztek el, valamint a harckocsitestet is jelentősen átalakították, ez utóbbi frontpáncélzatát 120 mm-re növelték (Ezt 1949-től 100 mm-re csökkentették). Az új páncélos a T-54-1-es lett, sorozatgyártását 1947-ben indították meg. Teljesen új modell volt, ezért sok apró hiányossággal és technikai, tervezési problémával küszködött. A harckocsitorony túlságosan széles lövegpajzsa nem nyújtott kellő védelmet, azért azt át akarták tervezni.
1949-ben kezdődött meg a T-54-2-es sorozatgyártása. Ez a változat egy teljesen új lövegtornyot kapott, aminek kialakításakor az IS-3-as nehéz harckocsiból indultak ki. Toronypáncélzata szintén 200 mm volt a legkritikusabb területeken és az első széria széles lövegpajzsát is átalakították, így az már sokkal kedvezőbb ballisztikai tulajdonságokkal rendelkezett. Az új lövegtorony hátsó felének kitüremkedő része a T-54-2 sajátossága, erről lehet könnyen azonosítani.
1951-ben egy újabb áttervezésen esett át a tank és az immáron T-54-3-as változat ekkor kapta meg a jellegzetes tojás formájú, gömbölyű lövegtornyot, ami ezután az összes későbbi változatot is jellemezte. A fejlesztések természetesen nem álltak meg itt, a következő években az új variáns a T-54A lövege új stabilizátort valamint teleszkópot is kapott. Az alapharckocsi különféle változatairól a cikkben nem tennék említést, mivel széleskörű alkalmazása miatt rengeteg altípus készült belőle. Ugyanakkor megemlítendő a T-55, amely első sorban abban különbözik az alaptípustól, hogy biológiai, kémiai és nukleáris védelemmel látták el.
link
Forrás
A fenti angol nyelvű videón alaposan megismerhetjük a harckocsit.
A T-54-es első harci bevetésére, mint már említettem Budapesten került sor az 1956 forradalom és szabadságharc alatt. A Bevonuló szovjet csapatok állámonyában voltak T-54-es harckocsik, amelyekből néhány példányt a forradalmárok is zsákmányoltak.
Az 1950-es évek első felében a T-54-es még jelentős fenyegetést jelentett a NATO országok tankjaira, valamint még újnak és ismeretlennek is számított. Éppen ezért volt nagy jelentőségű, amikor a budapesti harcok alatt a forradalmárok egy zsákmányolt T-54-el behajtottak a brit nagykövetségre, ahol a páncélos komolyabb vizsgálat alá esett. A britek ezután kezdek bele a Centurion harckocsijaik tűzerejének fejlesztésébe, hogy elháríthassák a szovjet páncélos okozta fenyegetést. Ennek a fejlesztési programnak lett az eredménye a hidegháború egyik legjobb páncéltörő ágyúja a brit 105 mm-es L7, amely a későbbi generációs NATO harckocsik, mint a Leopard 1, M48A5 és M60 Patton vagy az M1 Abrams első verziójának sztenderd fegyvere lesz.
A T-54/55-ös fejlesztése az 1960-as évek elején ért véget, ugyanis a szovjet harckocsifejlesztők szerették volna a páncélost egy új 100 mm-es sima csövű löveggel modernizálni, ami végül nem valósult meg. Ennek egyszerűen az volt az oka, hogy 1961-ben egy iráni harckocsizó az USA-tól nem rég leszállított M60A1-es tankjával dezertált a Szovjetunióba. A teljesen új amerikai harckocsi páncélzata és 105 mm-es lövege (a brit L7-es modell licencelt változata) láttán a szovjet vezetés egy immáron 115 mm-es sima csövű löveggel akarta fejleszteni a T-54-est. Ez a nagyobb főfegyverzet a már amúgy is túlzsúfolt páncélosban egyáltalán nem fért el, ezért egy új harckocsi tervezésébe kezdtek, szélesebb toronykoszorúval a nagyobb löveg számára. Így jött létre a T-54-es közvetlen utódja a T-62.
A T-54-est a varsói szerződés államain kívül, melyek közül Lengyelország és Csehszlovákia licencelve gyártotta a harckocsit, Szovjetunió baráti országai is jelentős mennyiségben használták, ugyanis nagyjából 20 000 db-t exportáltak a világ szinte minden részébe, így nagy számban vett részt valamennyi arab-izraeli háborúban, de számos afrikai konfliktusban is. A páncélos első igazi harci bevetése az 1967-es hatnapos háborúban történt, amelyet Izrael vívott Egyiptom, Szíria, Jordánia és Irak ellen. A Sínai-félszigeten állomásozó egyiptomi hadsereg kb. 930 harckocsiból állt, amelyekből jelentős mennyiségű T-54-es volt, de rendelkeztek még az ekkor már elavult T-34/85-össel, SZU-100-as páncélvadászokkal, ISZ-3-as nehéz harckocsikkal és amerikai M4 Sherman-ekkel is. A június 5-én megindult izraeli támadás hatására hamar rendszertelen visszavonulásba kezdett az egyiptomi sereg, elveszítve tankjaik nagy részét, melyekből 291 T-54-es és 82 T-55-ös volt. A szíriai hadszíntéren indított páncélostámadást Izrael pedig sikeresen megállította.
1973 októberében az arab-izraeli háborúk következő felvonásában, az arab országok mondhatni bosszút akartak állni a néhány évvel korábbi veszteségeikért. Ekkor Szíria rendelkezett a legnagyobb páncélos támadóerővel, amely nagyjából 1260 harckocsiból állt. A szírek jelentős mennyiségű teljesen új T-62-es tankot is kaptak a Szovjetuniótól, de harckicsiegységeik alaptípusa a T-55-ös volt. Az ekkor már nagyjából húsz éves tank kisebb ráncfelvarráson esett át új űrméret alatti páncéltörő lövedékének köszönhetően, amivel két kilométeres távolságból már át tudta ütni az izraeli Centurion és M60-as harckocsik toronypáncélzatát. Az 1973-as összecsapásokat viszont nem a technikai paraméterek döntötték el, hanem az izraeli harckocsizók nagyobb tapasztalata, így javarészt a Golán-fennsíknál megvívott páncéloscsatákat az arab támadó erők elvesztették.
A T-54/55-ös az 1970-es évektől kezdve már elavultnak számított, ám mind a mai napig modernizált változatai megtalálhatóak több hadsereg állományában és a Közel-Kelet konfliktusaiban is még jelentős szerepet játszik.
A T-54-est így akár a harckocsik Kalasnyikovjának is hívhatnánk, hiszen hasonlóan széles körben meghódította a harctereket, mint a szintén szovjet AK-47-es gépkarabély, dizájnja pedig alapvetően meghatározó volt a következő generációs harckocsikra nézve.
Felhasznált irodalom:
Steven Zaloga, Hugh Johnson: T-54 and T-55 Main Battle Tanks 1944–2004. Oxford, 2004.
Steven Zaloga, Samuel Katz: Tank Battles of the Mid-East Wars 1: The Wars of 1948–1973. Hong-Kong, 1996.
Steven Zaloga: Armour of the Middle East wars 1948-78. Hong-Kong, 1981.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.