Kohl özvegye azt akarta, hogy Orbán beszéljen a férje temetésén, ne Merkel

külföld
2017 június 21., 13:56
comments 224

Maike Kohl-Richter, a pénteken elhunyt Helmut Kohl volt német kancellár özvegye azt szerette volna, ha Angela Merkel német kancellár nem szólal fel férje július 1-jére tervezett temetésén. Helyette az özvegy Orbán Viktor és más külföldi vezetők beszédét hallgatta volna szívesen a Politico szerint.

Az özvegyet azonban tanácsadói lebeszélték erről a tervről.

Kohl özvegyéről évek óta cikkeznek a nyugati lapok, a Kohlnál évtizedekkel fiatalabb nő ugyanis teljesen magához láncolta az öreg politikust, még a fiaitól is elidegenítette, és nem engedte a gyerekeknek, hogy látogassák az apjukat. Több lap szerint Kohl utóbbi években tett botrányois kijelentései mögött is jórészt a felesége hatása érződik.

A mostani program szerint a temetésen nemcsak Merkel, de Emmanuel Macron francia elnök, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, Donald Tusk, az Európai tanács elnöke és Bill Clinton korábbi amerikai elnök is beszédet tart majd. (Politico)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.