A KDNP attól fél, hogy folytatódni fog a gyűlöletkampány az országban

képmutatás a köbön
2017 június 23., 11:07
comments 130

 A KDNP frakcióvezetője szerint továbbra is meglehetősen átláthatatlan lesz a pártok finanszírozása, a Jobbik és Simicska Lajos vezetésével zajló "gyűlöletkampány" folytatódása várható.

Harrach Péter pénteki, a plakáttörvény szavazása után Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy ízléstelen és hazug a kampány.

A plakátok üres blöfföket tartalmaznak - jelentette ki. Azt a kormányt gyalázzák, amely 2010-ben kivezette az országot a válságból, gazdasági növekedést ért el, bővítette a foglalkoztatottságot és emelte a béreket, vagyis bizonyította a kormányképességét , mondta még el. 

Úgy vélekedett, az ellenzék állapotáról vall, hogy miként zajlott a szavazás, továbbá az azt megelőző alkuk megkötése. Felidézte, hogy az LMP korábban még szigorítani is akart az előterjesztésen, később azonban győzött náluk a "Fidesz-gyűlölet", és beálltak a Jobbik mögé. Az MSZP először tett egy a Fideszéhez hasonló javaslatot, utána ellenben "letiltotta a képviselőit".

A kereszténydemokrata politikus azt mondta, bizonyos értelemben "győzött a gyűlölet és a hatalomvágy". Hangsúlyozta azonban, hogy az egyszerű többséget igénylő részeket megszavazták, ami ad majd némi mozgásteret.

Kérdésre Harrach Péter úgy fogalmazott, bár kevés, de volt értelme a törvénymódosításnak. A kétharmados részek elfogadása azonban lehetőséget adott volna arra, hogy kampányidőszakon kívül ne folytatódjon a gyűlöletkampány, és így megpróbálják rendbe tenni a közhangulatot.

Arra a kérdésre, hogy a kormány migránsellenes plakátjai nem okoztak-e rossz hangulatot, a KDNP frakcióvezetője úgy felelt: meg kell nézni, mi a kétféle falragasz célja. 

A különbség, hogy míg a Jobbik plakátjai hatalomvágyból és "Orbán-fóbiából" születtek, az illegális bevándorlók valóban tönkreteszik a kultúrát, valamint terroristák találhatóak közöttük. 

(via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.