Újraindul Kocsis Máté menekültek ellen uszító posztja miatt indított per

2017 június 23., péntek 6:26
70

Érdemi felülbírálatra alkalmatlan az első fokban eljáró bíróság ítélete, ezért új eljárás kell indítani a Kocsis Máté menekültek ellen uszító posztja miatt indított pert. Emlékezetes: 2015 nyarán azt írta a polgármester Facebook-oldalára, hogy

"a nemrég felújított II. János Pál pápa terünket teljesen tönkre tették a népvándorlók. Sátrakat építenek, tüzet raknak a parkban, szemetelnek, őrjöngenek, lopnak, késelnek, rongálnak. Ennyi emberi ürülék pedig még soha nem volt közterületen."

A Helsinki Bizottság az egyenlő bánásmód törvényre hivatkozva, amely a "polgármestereknek is tiltja, hogy védett kisebbségi csoportokra megbélyegző, a velük szembeni előítéletek erősítésére, gyűlölet felkorbácsolására alkalmas, durván általánosító kijelentéseket tegyenek nyilvánosan" perelte be Kocsist. A fideszes politikus védekezését, miszerint ő nem polgármesterként nyilvánult meg posztjában, már az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék sem fogadta el. Az ügy érdemi vizsgálatát végül azért nem folytatta le a törvényszék, mert szerinte a "népvándorlók"  ellátása nem tartozik a polgármester és az önkormányzat feladatköréhez, így a poszt sem esik az egyenlő bánásmód törvény tárgyi hatálya alá.

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla szerint a Facebookon Kocsis polgármesterként nyilvánult meg, és bejegyzései pontosan arra utaltak, hogy "az önkormányzati törvényben biztosított rendelkezési jogosultsága alapján milyen intézkedéseket tett a migránsok vonatkozásában."

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt