Molnár Csaba lett a DK kampányfőnöke

politika
2017 június 24., 06:37
comments 130

A párt szombati közleménye szerint a DK elnöksége döntött arról is, hogy a nyáron megkezdik a 106 egyéni képviselőjelölt politikai és kommunikációs felkészítését.

Molnár Csaba kampányol (2014)
photo_camera Molnár Csaba kampányol (2014) Fotó: Molnár Csaba/Facebook

Ezzel együtt a Demokratikus Koalíció célja a következő hónapokban is az ellenzéki együttműködés kialakítása lesz, mivel szerintük ez a záloga a jövő évi kormányváltásnak. A háromnapos kihelyezett elnökségi ülésén a párt kampányfőnökének Molnár Csaba alelnököt választották. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.