A németek figyelmeztették Erdogant, hogy ne vigye Hamburgba a balhés testőreit

külföld
2017 június 26., 22:30

A német külügyminisztérium figyelmeztette Erdogan elnököt, hogy lehetőleg ne hozza el a testőreit a hamburgi G20-as csúcsra, mert nem akarják, hogy azok ott is összeverjék a tüntetőket, ahogy májusban Washingtonban tették

link Forrás

Korábban a német bűnügyi hivatal is figyelmeztetett arra, hogy a külföldi államok emberei nem gyakorolhatnak szuverén hatalmat az országban, azoknak csak az önvédelemhez van joguk. Andy Grote hamburgi szenátor azt mondta, hogy a városuk utcáin csak a hamburgi rendőröknek van szavuk, senki másnak. És ez a külföldi biztonsági szolgálatokra is vonatkozik. 

A török nagykövetség egy 50 fős listát küldött a német külügyminisztériumnak azokról, akik Erdogan elnököt kísérik majd Hamburgba. Köztük voltak olyanok is, akik részt vettek a májusi tömegverekedésben Washingtonban. 

A július eleji G20-as csúcsra 10 ezer baloldali tüntetőt várnak Hamburgba. Ráadásul a városban sok olyan kurd él, akik a betiltott Kurd Munkáspártot (PKK) támogatják, ezért a hatóságoknak eleve figyelniük kell arra, hogy ők nem csapjak össze Erdogan látogatása alatt a török nacionalistákkal, a Szürke Farkasokkal (Ulkucu). (Deutsche Welle)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.