40 milliárd az Orbán-körüli építőipari cégeknek, 780 millió a Századvégnek

Az Orbán Viktor vejével, Tiborcz Istvánnal üzletelő Paár Attila cége, a West Hungária Bau, valamint a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester gyermekeinek tulajdonában álló Fejér-B.Á.L. vezette konzorcium nyerte el az MNV Zrt. által kiírt, kivitelezési munkákról szóló, 40 milliárd forint értékű keretszerződést – derül ki az európai közbeszerzési értesítőből.

A közbeszerzésen néhány másik cég is indult, ezek szintén a győztesek közé kerültek: a ZÁÉV Zrt., a Nyírépszer Zrt., továbbá egy Szegő Miklós nevű reklámgrafikus tulajdonában álló cég, a korábbi Épkar-leányvállalat Zeron Zrt.

A feladat? Különféle, előre meg nem határozott épületek felújítása-rekonstrukciója. A konkrét munkákat külön közbeszerzési eljárásokban fogják majd leosztani a most kiválasztott cégek között.

Nagy lehetett az öröm a Századvégnél is, ugyanis az Orbán-kormány agytrösztjeként is ismert alapítvány-magáncég is nyert egy komolyabbat, ezúttal a Seszták Miklós által vezetett Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól, tanácsadásra és tanulmányírásra, nettó 779,5 millió forintért.

A Századvég Gazdaságkutató Zrt. és a Századvég Politikai Iskola alapítvány ebből a pénzből

európai közvéleménykutatást csinálhat a menekültválságról:

"Ahhoz, hogy a Magyar Kormány ebben a kiemelkedő jelentőségű társadalmi- és politikai kérdésben a megfelelő lépéseket megtehesse, elengedhetetlen szempont valamennyi Európai Uniós tagállam lakossági véleményének a megismerése, annak feltárása, hogy az uniós lakosság hogyan viszonyul a menekült-kérdéshez és annak lehetséges szabályozásához" – áll a kiírásban. (Hogy ehhez mi köze pont a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak, az rejtély.)

A kontextus kedvéért, itt vannak a fenti, többségében állami megbízásokból élő cégek nettó árbevételei az utóbbi évekből: