Zoltán egy szép napon arra ébredt, hogy tudtán kívül komposztál és gyógynövénykivonatokat készít

„Ma kiléptem az agrárkamarából. Vélelmezték, hogy tudományos tevékenység kódja alatt vadgazdálkodással is foglalkozom, továbbá vélelmezték, hogy komposztálok és gyógynövénykivonatokat készítek"

– meséli Zoltán a különös napról, amikor kiderült, hogy budapesti, 8. kerületi lakásában – szaknyelven: telephely – tudtán kívül vadgazdálkodik, komposztál és gyógynövénykivonatokat készít. 

Ami csak azért furcsa, mert Zoltán, aki végzettségére nézve egyébként pék, rendelkezik ugyan egy cserép rozmaringgal, de ezen kívül nem sok köze van a mezőgazdasághoz. Soha az életben nem vadgazdálkodott, nem komposztált, és egyetlen csepp gyógynövénykivonatot sem állított elő: Zoltán egyéni vállalkozása, amit 2014-ben alapított, üzleti tanácsadással foglalkozik.

Annak idején, amikor egyéni vállalkozó lett, Zoltán előrelátóan felvette a tevékenységi körök közé az üzleti tanácsadók jellemző alaptevékenységét, az „egyéb tudományos és műszaki tevékenységet", ami nagyjából tanulmányok és esszék írását takarja. Ezért is csodálkozott, amikor egy hónappal ezelőtt kiderült: tudtán kívül belépett az Agrárkamarába, és mindehhez postán meg is kapta agrárkamarai tagkönyvét.

„A kamarába soha nem léptem be, automatikusan beléptettek. Először azt hittem, azért, mert minden pék végzettségűt bevesznek, és pl. továbbképzések, szakmai programok lesznek, és nagyon örültem. Aztán kiderült, hogy vállalkozások tömegeit léptetik be tevékenységi kódjaik alapján (több kód teljesen hajánál fogva előrángatott), hogy tagdíjat húzhassanak le róluk"

– meséli Zoltán, akinek persze esze ágában sem volt se agrárkamarai tagnak lenni, se tagdíjat fizetni. Viszont amilyen könnyen ment a belépés (tudtán kívül, automatikusan, ugye), annyira nehéz volt elhagynia az agrárkamarát: ehhez írásban kellett egyenként megesküdnie, hogy 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben sem foglalkozott gyógynövényfeldolgozással, sem komposztálással, és hogy ettől a továbbiakban is tartózkodni fog.

„Nyilatkoztam, hogy ilyeneket soha nem tettem. Azt is meg kellett ígérni, hogy a következő két évben sem fogok ilyet csinálni."

2015-ben nem végeztem. 2016-ban nem végeztem. 2017-ben nem végeztem. 

De hogy lett vajon Zoltánból tudtán kívül kényszermezőgazdász agrárkamarai tag, annak ellenére, hogy se vad, se gyógynövény, se komposzt, se semmi? A válasz az agrárkamara weboldalán:

„Ez azért történhetett, mert vállalkozása több TEÁOR számot jelölt meg alapításkor és a felsorolásban talán olyan, soha nem használt tevékenységi kör is szerepel, amely miatt a Nemzeti Agrárkamara tagsághoz kapcsolódó tagdíjfizetést állapított meg, s az Ön cégét agrár/mezőgazdasági tevékenységekhez társítja. Tagvállalataink visszajelzése szerint vélhetően egyáltalán nem, vagy csak kismértékben használt tevékenységi körökről van szó, de tagdíjat mégis fizetni kell utána."

Ha valaki tényleg nem végez olyan mezőgazdasági jellegű tevékenységet, amivel az Agrárkamara gyanúsítja, annak július 31-ig van lehetősége az írásos eskütételre, feltéve persze, hogy nem akar kamarai tag maradni, mert különben semmit nem kell tennie – elég, ha befizeti a tagdíjat, és büszkén lobogtatja tagsági igazolványát.

Zoltán szerint egyébként a kilépéssel minden flottul ment, az ügyintézők kedvesek és segítőkészek voltak – mint mondja, „az egyetlen probléma, hogy ennek az egésznek semmi értelme, és normális vállalkozásösztönzés helyett mindenféle kamu baromságokkal van tele a padlás".

Megjegyzés: Zoltánt valójában nem Zoltánnak hívják, nevét kérésére megváltoztattuk.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.