Az embernél kevés nagyobb természetformáló erő létezik aFöldön. Az emberiség teljes állatfajokat szabott át. A háziasított szarvasmarhák már képtelenek lennének ember nélkül élni. Nem csak szaporodni, a tejelő tehenek emberi beavatkozás nélkül rövid idő alatt elpusztulnának. A kutyákat olyan szinten specializáltuk, hogy már azok is választhatnak maguknak fajtákat, akik kizárólag ridikülben hajlandók tartani háziállataikat. Háziállataink sorából egy azonban kilóg, írja az Ars Technica.

Bár a macskák már legalább tízezer éve velünk élnek, egy friss genetikai kutatás szerint valójában a házimacska a mai napig nem különbözik lényegesen vadon élő társaitól. 

A macskák nem mutatják a háziasítás egyéb jellegzetes jeleit. Arcvonásaik nem gyermekiesedtek el, fogaik mérete nem csökkent, és aki látott már macskát, biztos nem állítaná, hogy kezelhetők vagy taníthatók. 

Akkor mégis milyen hatással lehetett az emberiség a macskákra az elmúlt tízezer évben?

Claudio Ottoni, a Leuveni Egyetem genetikusának 9000 évet átfogó vizsgálatai alapján meglepően sok. Ottoni kétszáz egyed DNS-mintáját vizsgálta be, hogy a mitokondriális DNS alapján felvázolja származásukat. Eredményei alapján a macskák erednendően öt, földrajzilag jól elkülöníthető ágból szaporodtak el, de idővel két ág, az egyiptomi és a délnyugat-ázsiai vált dominánsá. Ebben pedig már az embernek is szerepe volt.

Az egyiptomi és a délnyugat-ázsiai ág sikeréhez nagyban hozzájárult, hogy ezek ősi területein alakult ki a mezőgazdaság, amely kiváló terepet biztosított a macskák elszaporodásához. A mezőgazdasági termeléssel járt a megtermelt árú raktározása és kereskedelme. Az előbbi bőséges táplálékforrást biztosított a macskáknak: a gabonára rájártak a rágcsálók, a rágcsálókra pedig a macskák. A kereskedelem pedig segített eljutni nekik más területekre is. A DNS-minták alapján kirajzolódott, hogy az egyiptomi és a délnyugat-ázsiai ág a hajózási útvonalak mentén terjedt el. Már az ókori hajósok is macskákkal biztosították hajóik rágcsálómentességét, a középkorban pedig sok helyütt kötelező is volt macskát tartani a fedélzeten. Ezek a macskák aztán a kikötőkben elszökdöstek, és mert igazából nem háziállatok, lelkesen vegyültek is a helyi macskapopulációval, örökítve génjeiket. Az egyiptomi macskák sikeréhez emellett hozzájárult, hogy már a koraókorban megmagyarázhatatlan rajongás övezte őket, nemcsak Egyiptomban. Ezt bizonyítja, hogy már i.e. 1700-ból is ismertek az egyiptomi macskakereskedelmet tiltó rendeletek. Egy rendelet persze nem állíthatja meg a macskákat, így hamarosan a Mediterrán térség összes házimacskája egyiptomi eredetű volt, talán azért is, mert ez az ág alapvetően barátságosabb a többinél.

Az emberiség ténylegesen csak a középkorban kezdett beavatkozni a macskák fejlődésébe. Az első tenyésztett macskafajta a cirmosnak az a változata, amelyiknek a csíkjai az oldalukon körformába rendeződnek. Ez a minta a természetben nem bukkan fel, de a kialakulásáért felelős gént már korábban sikerült azonosítani, így nyomon követhető a története.

Ez pedig magyarázat arra is, hogy miért tekinthető mind a mai napig tulajdonképpen vadállatnak a macska. Hiába élünk együtt velük tízezer éve, a tudatos háziasításuk ezer évnél is rövidebb ideje tart - míg a kutyákat már 30 ezer éve szelektáljuk igényeink szerint. 

Vagyis nem zárható ki, hogy jópár ezer év múlva már a macskafajták is a kutyákhoz hasonlóan sokszínűek lesznek. 

Ebben okozhat némi nehézséget, hogy még a legfajtább fajtacicát is nehéz lenevelni arról, hogy alkalom adtán a környék felfedezése közben mindenféle külső kontroll nélkül terítse génállományát a környező populációban.