Építés alatt álló atom-tengeralattjáróról számolt be Észak-Korea a hétvégén. Az állami média szombaton tette közzé a fényképeket a „nukleáris meghajtású, stratégiai csapásmérő rakétákat hordozó tengeralattjáróról”, beszámolva arról, hogy Kim Dzsongun észak-koreai elnök meglátogatta azokat a hajógyárakat, ahol a hadihajókat építik.
Az atomtengeralattjáró súlya 6000-7000 tonna közé tehető, és a hajó körülbelül 10 rakétát hordozhat - mondta Mun Künsik dél-koreai tengeralattjáró-szakértő. Szerinte az észak-koreai állami média által használt „stratégiai csapásmérő rakéták” kifejezés arra utal, hogy a tengeralattjáró nukleáris fegyvereket is szállíthat, ami „egyértelműen fenyegető lenne számunkra és az Egyesült Államokra nézve”.
A dél-koreai szakértő szerint Észak-Korea már egy-két éven belül vízre bocsáthatja a tengeralattjárót, hogy próbára tegye képességeit a hadrendbe állítás előtt.
A nukleáris meghajtású tengeralattjáró egyike volt azoknak a fegyverrendszeri fejlesztéseknek, amelyekre Kim Dzsongün még 2021-ben tett ígéretet, ahogy mondani szokta, válaszlépésként a nyugati katonai fenyegetésre. Azóta számos tesztet hajtottak végre a tengeralattjáró kifejlesztése érdekében.
A tengeralattjáróról való rakétaindítás képességének növelése azért is veszélyes, mert az ilyen start előkészületeit nehéz észlelni. Phenjan becslések szerint 70-90 dízelmeghajtású tengeralattjáróból álló flottával rendelkezik, de ezek többsége nem képes rakéták kilövésére. (MTI)