300 milliárdból indul el egy 14 éves turisztikai fejlesztési program

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Közel 300 milliárd forintos keretösszeggel indul el a Kisfaludy turisztikai fejlesztési program, amiben vidéki szálláshelyek fejlesztésére lehet pályázni 2030-ig – jelentette be Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter sajtótájékoztatón Budapesten.

Seszták elmondta: a program 14 éve alatt vidéki szállodák és panziók újulhatnak meg, szeptember 30-tól lehet majd a pályázatokat benyújtani. A tervek szerint az eddigi legnagyobb fejlesztési programmal kb. 2000 szálláshely, 30 ezer szoba újulhat meg, 5000 új munkahely jöhet létre. A felújított szálláshelyek 20 százalékos árbevétel-növekedést érhetnek el a beruházással – mondta.

A becslések szerint 300 milliárd forintos keretösszeg kizárólag hazai forrás, a vissza nem térítendő állami támogatás ebből 150 milliárd forint. (MTI)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.