2019-től csak elektromos és hibrid autókat gyárt a Volvo

autó
2017 július 05., 11:04
comments 109

Itt a hagyományos autógyártás történelmi vége, legalábbis a Volvo bejelentése szerint: 2019 és 2021 között öt darab teljesen elektromos modellt fognak bevezetni, a többi autójukat pedig hibrid modellben fogják gyártani. 

A kínai Geely tulajdonában lévő svéd autógyár vezére, Håkan Samuelsson szerint ezzel vége a pusztán belsőégésű motoros autók időszakának. Az autógyár 2025 végére összesen egymillió elektromos autót szeretne eladni. 

link Forrás

Egyelőre még egyetlen 100 százalékban elektromos autót sem vezettek be a piacra, de öt hibrid modelljük már elérhető. Ezek jelenleg még meglehetősen rövid távot tudnak csak akkumulátorral megtenni, utána átváltanak benzinre, de a tervek arról szólnak, hogy olyan hibrideket is fejlesszenek, melyek sokkal többet tudnak elektromos forrásra építve haladni, mielőtt váltana a motor. 

A közelmúltban több nagy autógyártó jelentett be hasonló terveket, ami összefügghet azzal is, hogy számos kormány jelentős támogatásokkal segíti az elektromos autók terjedését, ami jót tesz a keresletnek. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.