Jogerős a melegeket és romákat verő gárdisták börtönbüntetése

jog
2017 július 05., 11:40
comments 100

A Háttér Társaság adott ki közleményt arról, hogy a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék is bűnösnek találta közösség tagja elleni erőszak bűntettében azt az öt férfit, akik a 2013-as Budapest Pride felvonulás után homofób és rasszista megjegyzések közepette bántalmaztak három férfit. 

Mint a közlemény fogalmazott, a bíróság hangsúlyozta: nem csak a bántalmazás, de a nagyobb csoport tagjaként homofób rigmusok skandálása sem jogszerű, mivel az riadalomkeltő. 

A sértetteket a Háttér Társaság képviselte. Beszámolójuk szerint 2013. július 6-án Derdák Tibor, Orsós János és Glonczi László a Budapest Pride-ról tartottak hazafelé, amikor a Nyugati tér közelében egy 20-30 fős fekete ruhás, katonai alakzatba rendeződött ellentüntető csoporttal találták szembe magukat, akik először útjukat állták, majd mindhármukat megverték “Buzik vagytok! Cigányok vagytok!” felkiáltások kíséretében. 

Az elkövetők a támadást követően a Nyugati téren egy nagyobb csoport ellentüntetőhöz csatlakoztak, és homofób rigmusokat skandáltak. A nyomozás során kiderült: valamennyi elkövető a jogerősen betiltott Magyar Gárda utódszervezetének, az Új Magyar Gárda Mozgalomnak a tagja, ketten közülük vezető beosztásban. A Pest Központi Kerületi Bíróság 2016 novemberében elsőfokon eljárva két elkövetőt letöltendő, hármat felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt.

A másodfokú eljárás 2017 júniusában zajlott. A Fővárosi Törvényszék az elsőfokon eljáró bírósághoz hasonlón minden kétséget kizáróan bizonyítottnak látta, hogy a vádlottak elkövették a bántalmazást, és annak indítéka a sértettek szexuális irányultsága, illetve etnikai hovatartozása voltak.

Felülbírálta ugyanakkor a Törvényszék az elsőfokon eljáró bíróság azon álláspontját, hogy a Nyugati téri skandálás a szólásszabadság keretein belül maradt, ezért az ellen büntetőjogi eszközökkel nem lehet fellépni. A másodfokú bíróság ezzel szemben úgy találta: nagyobb csoport tagjaként homofób rigmusokat skandálni nem jogszerű, mivel az riadalomkeltő, amit a hatályos Büntető Törvénykönyv tilt. 

Mindezek mellett is a bíróság két elkövető büntetését enyhítette: egyiküket letöltendő szabadságvesztés helyett felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, egy másik vádlott esetén a felfüggesztés hosszát öt évről négy évre csökkentette. Az ítélet jogerős.

“Nagyon fontos ítélet született, amely egyértelművé teszi: a szélsőséges ellentüntetők nem hivatkozhatnak a szólásszabadságra, amikor a Pride felvonulás résztvevőit tömeges skandálással próbálják megfélemlíteni“ - írta a közleménybe Dombos Tamás a Háttér Társaság munkatársa. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.