122 ország megállapodott az atomfegyverek betiltásáról

külföld
2017 július 07., 20:17
comments 48

Amióta az amerikaiak ledobták az első atombombát Hirosimára, folyamatosak a kísérletek az atomháború kockázatának megszüntetésére, írja a New York Times, aminek a beszámolója szerint az ENSZ 192 tagállamának majdnem kétharmada most ezt reméli egy új nemzetközi szerződéstől.

A most véglegesített, tíz oldalas szerződést (.pdf) szeptember 20-tól bármelyik ország aláírhatja az ENSZ idei éves közgyűlésén, és 90 nappal azután, hogy legalább ötven ország ratifikálta, életbe is fog lépni. A szerződés aláírói egyebek mellett vállalják, hogy

  • soha nem fejlesztenek, tesztelnek, gyártanak, termelnek, vagy szereznek be és halmoznak fel nukleáris vegyvereket vagy robbanóeszközöket;
  • soha nem vetnek be, de még csak nem is fenyegetnek nukleáris fegyverek bevetésével;
  • nem engedi nukleáris fegyverek állomásoztatását, felszerelését a területén, vagy bevetését a területéről.

Ez a három feltétel valóban garantálná, hogy soha ne legyen atomháború. Biztató, hogy a tervezetet egy 123 állam részvételével zajló konferencián fogadták el 122 támogató szavazattal, egy ellenszavazat ellenében.

Az egy ellenszavazat Hollandia volt, az egyetlen NATO-tagállam, amely egyáltalán részt vett a konferencián. Az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei már a konferencia előtt nyiltan visszautasították az elképzelést, megfontolatlannak és felelőtlennek nevezték a próbálkozást. Nikki Haley, az amerikai ENSZ-nagykövet a héten interkontinentális ballisztikus rakétát tesztelő Észak-Korea jelentette fenyegetésre hivatkozott. "Legyünk realisták, el tudja bárki képzelni, hogy Észak-Korea betiltja az atomfegyvereit?" - kérdezte.

Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország, a világ nyolc deklarált atomhatalmából három közös közleményben reagált a szerződésre. "Nem áll szándékunkban aláírni, sem ratifikálni a szerződést, sem bármikor a részévé válni" - írták. Szerintük egy olyan atomfegyvertilalom, amely nem kezeli azokat a biztonsági aggályokat, amelyek miatt egyáltalán szükség van az atomfegyverek elrettentő erejében, "nem érheti el egyetlen atomfegyver megsemmisítését sem, és valójában egyetlen ország biztonságát sem növeli".

A szerződést amúgy a többi deklarált atomhatalom, Oroszország, Kína, Pakisztán, India és Észak-Korea se szavazta meg, az EU tagállamai közül pedig csak Ausztria, Ciprus és Svédország, melyek nem tagjai a NATO-nak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.