Mindennek van határa, jókedvükben még a norvégok sem adóznak

Norvégiában nagyon magas a jövedelemadó, a legnagyobb kulcsa 46,7 százalék. 

Pedig a 2013-ban kormányra került jobboldal óvatos adócsökkentésbe kezdett, hogy felpörgesse az olaj árának esése miatt lanyhuló gazdaságot. A baloldali ellenzék felháborodott ezen, és követelte a magasabb adókat, hogy ne romoljak a közszolgáltatások, és ne legyen nagyobb az egyenlőtlenség.

Jonas Gahr Store, a baloldali ellenzék egyik vezető politikusa, akinek 2 milliárd forintnak megfelelő vagyona van, például arra panaszkodott, hogy már kevesebb adót kell fizetnie, mint amikor még a pártja volt hatalmon, és ez igazságtalan.

A szeptemberi választásokra készülve a kormány azzal vágott vissza, hogy bevezették az önkéntes adózást, fizessenek nyugodtan többet a Gahr Store-félék, ha annyira akarnak. 

Június óta lehet ilyet fizetni, és most kiderült, hogy az első hónapban 360 ezer forintnak megfelelő korona jött csak be. Ez igen kevés, főleg ha figyelembe vesszük, hogy Norvégiában egy korsó sör kb. 3 ezer forint, vagyis igen drága országról van szó. 

Jonas Gahr Store se fizetett. A baloldal most azt mondja, hogy a kampányfogásnak kitalált új adó adminisztrációs költsége magasabb volt, mint a bevétel, és felháborító, hogy közpénzből kampányolnak. 

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.