A G20 zárónapján már javarészt békésen tüntettek a baloldaliak

Rohamrendőrök vonulnak el a tüntetők mellett Hamburgban a G20-csúcs zárónapján.Fotó: LUDOVIC MARIN/AFP

Kisebb összecsapások történtek ugyan, de összességében békésen zajlott Hamburgban a G20-ak és a globalizáció ellen rendezett baloldali tüntetés. A demonstráción a rendőrség becslése szerint 50 ezren, a szervezők szerint 76 ezren vettek részt.

A rendőrség tájékoztatása szerint a több tízezres tömegből mindössze egy 120 fős csoport arcukat maszkkal eltakaró tagjai próbáltak összecsapást provokálni a rendőrökkel, akiket rugdaltak és zászlórudakkal is ütöttek, mielőtt különböző irányokba elszaladtak.

A Millerntornplatz, a tüntetés fő helyszínének közelében is kialakult egy kisebb összecsapás, miután a rendőrök pár, korábban azonosított rendzavarót kiemeltek a tömegből. Erre néhány tüntető kövekkel kezdte dobálni őket, amire a rendőrök gumibotozással és egy vízágyú bevetésével feleltek. A csetepatéban négy rendőr könnyebben megsérült, de szolgálatképes maradt.

A megelőző napokban ennél erőszakosabb utcai összecsapások zajlottak a vízágyúzó, könnygázazó rendőrök és a kirakatokat bezúzó, autókat gyújtogató tüntetők között. Hamburg rendőrfőnöke erről azt nyilatkozta, hogy "sokkolta" őt a "romboló gyűlölethullám". (Via MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.