A paksi atomerőmű alatt egy tektonikai törésvonal halad át

földrajz
2017 július 10., 05:08
comments 438

Az Átlátszó közérdekű adatigényléssel megszerzett egy, az MVM Paks II. Zrt. megbízásából készült, 2016-os geológiai tanulmányt, ami szerint a Paksi Atomerőmű telephelyének közelében több helyen is 10 ezer évnél fiatalabb, felszínig hatoló elmozdulásokat okozó földrengések nyomait találták. Amikor ugyanis az atomerőművet építették, az 1970-es évek elején nem vizsgálták érdemben a helyszín tektonikai sajátosságait, a szovjetek jelölték ki, hol kell megépíteni.

Pedig a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség nukleáris biztonsági ajánlásait tartalmazó 2011-es magyar kormányrendelet értelmében tilos olyan helyre atomerőművet építeni, ahol 10 km-en belül olyan törésszakasz található, aminél az utolsó 100 ezer évben felszíni elmozdulás volt – írja a lap.

A tervezett paksi bővítéshez újabb földtani kutatásokra volt szükség, amiket több mint 8 milliárd forintért végezték el, de a részletes eredményeket eddig nem hozták nyilvánosságra. Az Átlátszó azt írja, „szakmailag nagyon ingatag és államilag erősen menedzselt eredmény született a telephely alkalmasságáról”. (Átlátszó)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.