Balog szerint szólhatnának a hírek arról is, hogy ha a kardiológiai intézetben nincs is CT, de a másik kórházban legalább van

Egészségügy
2017 július 11., 19:52
comments 354

Kedd este Balog Zoltán volt az ATV-n az Egyenes beszéd vendége. Többek között arról is kérdezték, hogy a miniszter nemrég arról beszélt, a média álhíreket gyárt az egészségügy állapotáról, ez pedig visszahat az egészségügy működésére. 

Balog azzal a nem túl megnyugtató hírrel kezdi, hogy ő talán még több negatív hírről is tud, mint az újságírók, és kérdésre elismerte azt is, hogy valóban vannak a magyar egészségügyben nem éppen a bizalmat növelő események. 

Egy ponton Rónai Egon közbevetette, hogy de hát ezekről az esetekről szólnak a hírek. Mire Balog azt válaszolja, felemelgetve a napokban kirobbant botrányt az Országos Kardiológiai Intézet felszerelése körül: 

„Hát igen, de szólhatnának arról is, hogy ha már itt a bevezetőben említette, hogy van CT vagy nincs CT, hogy MR vagy nincs MR, hogy nem messze egy másik kórházban van, és odaszállítják a beteget. És egyébként pedig 2010 óta kétszer annyi CT és MR van Magyarországon, mint előtte volt.”

Erre Rónai Egon felveti, hogy azt, hogy nincs CT, az Országos Kardiológiai Intézet főigazgatójától tudja a sajtó, és ennek eredménye, hogy szívműtét közben kell átszállítani nyílt mellkassal pácienseket másik kórházba, hogy CT vizsgálatot tudjanak rajta végezni.

Igen, mert a másik kórházban van, ebben a kórházban pedig nincs. Korábban meg a másikban sem volt.  

- mondja Balog, aki szerint nem lehet azt mondani, hogy ne tették volna meg ezen a területen azt ami szükséges, és amit meg tudtak tenni. Mint elmondta, ha kell Magyarországon 300 CT, és eddig volt 40, most meg van 80, akkor ez mégiscsak jobb helyzet, mint ami korábban volt.

Ez a részlet a 25 perces beszélgetés elején hallható, utána orvoskivándorlástól kezdve egészségügyi finanszírozáson át várólistákig sok mindenről esett még szó, itt lehet végighallgatni az egészet

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.