A szervezőket kicsit készületlenül érhette, hogy nézők is lesznek a vizes vb-n

sport
2017 július 15., 09:05
comments 371

Tessék, itt csattanós válasz a huhogóknak, az emberi történelem leggigább show-ja meghozta az érdeklődést!

photo_camera Fotó: Ákos, olvasónk

Olvasónk, Ákos ugyanis délelőtt a Duna Aréna elől jelentette, hogy kb. 1500 néző érkezett, de úgy látszik, a szervezők nem igazán számolhattak azzal, hogy nézők is lesznek, mert több mint 25 perces sorban állás volt a bejáratnál. Azt írta, az úszódöntőknél érdemes lehet egy fél nappal korábban elindulni.

photo_camera Fotó: Ákos, olvasónk

Persze az is lehet, hogy a sor a kapunyitás előtt torlódott fel, de Ákos azt mondta: 10 előtt értek oda pár perccel, és 10:25 körül érték el a helyüket a műugró-selejtezőre, aminek a hivatalos kezdése a jegy szerint 10 óra volt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.