Beleesett a szökőkútba egy washingtoni irodaház robot-biztonságiőre

A Knightscope K5 nevű robotot azért tervezték, hogy az emberek biztonságára felügyeljen, és észrevegyen apróbb bűntényeket, majd figyelmeztesse a résztvevőket, és segítsen, ha tud.

Az egyik washingtoni irodaházban azonban a robot nem tudott segíteni, ugyanis véletlenül belehajtott a szökőkútba, és nem tudott kijönni a medencéből, hiszen nincsenek végtagjai, amik segítségével újra álló helyzetbe tudta volna lökni magát.

Éppen ezért az épület emberi biztonsági őreinek kellett a segítségére sietniük.

Az interneten persze be is indult a viccelődés szegény robot kárára, a fenti tweet például azon poénkodik, hogy a robot biztosan vízve fojtotta magát.

Egy másik twitterező szerint inkább olyan ez, mintha a robot keresztelője lenne:

„Arya Stark: Mikor az emberek kérdezik majd, mi történt itt, mondjátok el nekik, hogy Észak emlékezik. Mondjátok meg nekik, hogy a tél eljött a robot-biztonságiőrötökért!”

Egyelőre nem világos, hogyan került a robot a szökőkútba, amihez egyébként is lépcsők vezetnek, de valószínű, hogy valamilyen tréfa áldozata lett, magától ugyanis nem szokása vízbe dőlni. (Business Insider)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;