Hollik Istvánnál aligha van nehézsúlyúbb árnyékbokszoló, ha Soros Györgyről van szó, a KDNP-s képviselővel legfeljebb Németh Szilárd lehet egy súlycsoportban. Pusztán csak ebből a szempontból érdekes, amit előbányászott a Magyar Nemzet.
Bármilyen hihetetlen, de Soros pénzéből Hollikék családi alapítványának is jutott. Nem menekültek becsempészésére vagy a magyar kormány megbuktatására. A Pax Corporis Alapítványt a képviselő anyja, Rendessy Annamária hozta létre, hospice szolgáltatásokkal és mentálhigiénés tevékenységgel foglalkoznak.
A civil szervezet sok települési programot szervez, diabéteszklubjuk pedig 1998-ban ötvenezer forintnyi támogatást kapott a Soros Alapítványtól - írja a lap.
Rendessy Annamária azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy nem is tudott a Soros-támogatásról, azt szerinte a diabéteszklub korábbi, eléggé önjárónak számító vezetője igényelhette.