Az Újpest FC belga tulajdonosa szerint marad az új címer

2017 július 20., csütörtök 9:34
68

Roderick Duchatelet, az Újpest FC elnöke szerint nincs visszaút, marad a lila-fehérek új címere. A belga tulajdonos a csütörtöki sajtóreggelin azt mondta, a klub fejlődése, a brand, illetve a logóhasználati jog miatt volt szükség a változtatásra.

Duchatelet úgy látja, amióta Újpesten van, most a legerősebb a lila-fehérek kerete, ezért Európa Ligát érő szereplést vár a labdarúgócsapattól, amelynek szerinte "még jó pár évig Nebojsa Vignjevic marad a vezetőedzője".

Gyarmati Eszter ügyvezető igazgató megerősítette, hogy az Újpest idén december 31-ig biztosan a Szusza Ferenc Stadionban játssza hazai mérkőzéseit. 

Bemutatták az Újpest új mezét, amelyet a spanyol Joma cég készített, és ezen már szerepel a klub új mezszponzora, a Gallica belga sörmárka, a gyártó céggel öt évre állapodtak meg. 

A sajtóreggeli alatt a szurkolók egy csoportja a címerváltozatás miatt az épület előtt tüntetett, és távozásra szólított fel a tulajdonost, valamint Gyarmati Esztert. (MTI)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt