Öregek, gyerekes anyák kénytelenek az állványzaton felmászni a magasba a Duna Arénában

sport
2017 július 21., 10:44
comments 186

Olvasónk, András 76 éves budapesti vízisportrajongó, aki természetesen többször is elment a vébére, a Duna Arénába. Élvezte is a dolgot, az uszoda belülről nagyon tetszett neki, azt azonban már sokkal kevésbé díjazta, hogy a 44 méter magas, több tízmilliárd forintból épült óriáskomplexum óriás lelátóira csak gyalog, az állványzatban kialakított lépcsőkön át lehet feljutni.

Merthogy az Arénába nem építettek liftet a közönségnek. Egész pontosan egyet igen, de azt a mozgássérültek használhatják.

A tüdőm kiköptem, öregek, gyerekek, elképzelheted. A jegyem a D szektorba szólt!

- írta cseten András a 444-nek.

Tamáskodva visszakérdeztem, hogy egész biztos-e abban, hogy nem volt-e ott mégis egy lift.

Megkérdeztem az őrt, és azt mondta a másik oldalon van csak lift! Velem együtt egy anya, nagymama és három 5-7-8 éves gyerek mászott fel!

Aztán cikkünk megjelenése előtt újra jelentkezett András, azzal, hogy azóta ismét kiment a vébére az Arénába, ezúttal a D szektorral szemközti oldalra, hogy kiderüljön, itt sincs lift:

András: Tegnap kimentem ismét, a másik oldalon sincs lift, de a mozgássérülteknek ott van egy, jó messze a bejárattól!

444: Szóval bárki által használható lift nincs sehol, vagy felmászik az ember, vagy az egyik oldalon be tud szállni a mozgássérültliftbe?

András: A normál látogatók csak az állvány lépcsőit használhatják! A mozgássérült lift a bejárattól 500 méterre van, a túloldalon, de ott is az állvány lépcsői használhatóak! Az épület 44 méter magas!

És hogy mindez hogyan csapódott le egy kétszer megmászatott, 76 éves budapesti szurkolóban?

Lépcsőház sincs! Az egész cucc egy Legoland! De tény, hogy belülről BESZARÁS!  

András ezt ezzel a fotóval támasztotta alá:

A dologról megkérdeztük a vébé szervezőit, illetve a beruházást irányító Kiemelt Kormányzati Beruházások Központját, amint válaszolnak, azonnal közöljük. 

Update: Megjött a vb-szervezők válasza, amit változtatás nélkül, teljes egészében közlünk:

A 2017. július 21-én portálukon megjelent olvasói levéllel kapcsolatban társaságunk az alábbi tájékoztatást adja:

A 17. FINA Világbajnokság úszó- és műugró sportágainak otthont adó Duna Aréna, a világ legmodernebb úszókomplexumai között kap helyet. Nem véletlenül, hiszen arról legutóbbi látogatásakor a 2020-as tokiói olimpia létesítményigazgatója, Hirokata Miura is példaértékű létesítményként beszélt.

A Duna Aréna a fenntarthatóság jegyében épült, a világbajnokság alatti befogadóképessége a FINA előírásainak megfelelően 12.300 fő. A Masters Világbajnokságot követően az épület ideiglenes részei visszabontásra kerülnek, 6000 fő befogadására lesznek alkalmasak. Az elbontott részek felhasználhatók lesznek például parkolóházak építéséhez is.

A Duna Arénában több lift is található, melyek értelemszerűen nem az ideiglenes lelátókhoz épültek.

Így van ez a világversenyeknek otthont adó külföldi stadionoknál, sportkomplexumoknál is. Amennyiben olvasóik egy világszínvonalú futballmeccset vagy egyéb sportrendezvényt szeretnének megtekinteni, ott is hasonló megoldással találkozhatnak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.