Megállt a magyar futó az Európa-bajnokság döntőjében, hogy felsegítse az elesett társát

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Lényegében feladta a versenyét az U-20-as Európa-bajnokság 3000 méteres gátfutó számában Pavuk Tíra, hogy segítsen felbukott társán. 

A grossetói versenyen a száma esélyese, az ifjúsági olimpiai bajnokságon bronzérmet szerzett Tóth Lili Anna vezetett, amikor megbotlott az egyik gátban és elesett. A mögötte lévők közül nem mindenki tudta kikerülni, a futó az esés és az ütközések miatt nem bírt felállni. 

A másik magyar döntős, Pavuk Tíra megállt és megpróbálta felsegíteni a társát. Nem sikerült, Tóth nem tudta folytatni a versenyt. Utóbb Pavuk a Nemzeti Sportnak elmesélte, hogy próbálta bíztatni a földön fekvő társát, hogy álljon fel, menjen tovább, de Tóth azt mondta, hogy szédül, látszott, hogy sokkos állapotban van. 

Pavuk aztán becsületből tovább ment, a közönség óriási biztatása mellett. A magyar lány azt mondta: először azt hitte, hogy más versenyszám miatt tapsolnak, eltelt egy kis idő, amíg rájött, hogy a sportszerűségét díjazzák. A végén még előzni is tudott, 12. helyen ért célba. 

Pavuk egyébként az elődöntőben maga is elesett, miután az egyik gáton átlökték. Felállt és egyéni csúccsal, a 15. helyen jutott a döntőbe. 

„A célom az volt, hogy döntőbe kerüljek, ez egyéni csúccsal sikerült, így elégedett vagyok” - értekelt a sportszerűséggel feláldozott döntő után. 

A döntőben elesett Tóth Lengyák György szakmai csapatvezető tájékoztatása szerint a fejét és a csípőjét ütötte meg, kórházba szállították. Nem tört el semmije, de agyrázkódás gyanúja miatt bent tartották. 

„Szeretném megemlíteni, hogy mennyire büszke vagyok Tírára, a szállásra visszaérve az étteremben is óriási ováció fogadta, nem véletlenül” - mondta Lengyák.

Amikor az ország járványellenes intézkedésekre vár, a kormány saját hatalmának bebetonozását tartja a legfontosabbnak. Ezermilliárdos közvagyon ellopásának legalizálása, ideológiai hadviselés a szexuális kisebbségekkel szemben, a választási törvény sokadik megváltoztatása, az ellenzéki együttműködést megakadályozandó... és lesz itt még ötlet. Tavasszal a rendkívüli intézkedések bevezetésének napján megszállták az Indexet. Most mi következik? Addig támogasd a szabad sajtót, amíg lehet! Lépj be a Körbe, vagy támogasd bármekkora összeggel a 444 szerkesztőségét!

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.