Nagyon simán jutott a legjobb négy közé a magyar férfi vízilabda-válogatott

sport
2017 július 25., 17:37
comments 95

Az Oroszország elleni negyeddöntőn a kezdetektől meggyőzően játszott a magyar válogatott, a mutatott játék alapján valószínűleg egy jóval jobb formában lévő orosz csapatot is megverhettek volna. Ez azonban nem derülhetett ki, mivel az oroszok pedig kifejezetten gyengén játszottak a mérkőzésen. 

photo_camera Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Az első két negyed 5–0-ás és 3–1-es eredménnyel zárult, itt már az se számított sokat, hogy a harmadik negyed 3-3 lett.

A végeredmény 14-5 lett, nem csak sok gólt lőttünk, de nagyon szépeket is, Nagy Viktor pedig remek formában védett. A meccsen a gólokat Varga, Hosnyánszky (4-4), Manhercz (3), Vámos (2), Hárai (1), illetve Bugajcsuk (2), Nagajev, Gyerevjankin, Liszunov (1-1) szerezték. 

A meccs után Märcz Tamás szövetségi kapitány azt mondta: „Minden forgatókönyvre felkészültünk, de a meccs előtt azt mondtam a stábnak, lehet, hogy az elején el tudjuk dönteni, és így is lett. Remekül sikerült a ráhangolódás a meccsre, tökéletes egyensúlyt találtunk meg, nem pörögtek túl a játékosok, nagyon összeszedettek voltak, nagyon büszke vagyok rájuk! Válaszoltunk a görögöknek, akik szintén igen jól játszottak”.

Görögország és Szerbia már korábban bejutott a legjobb négy közé, a negyedik elődöntőt a magyar meccs után vívja Horvátország és Olaszország. De azt már lehet tudni attól a meccstől függetlenül is, hogy a magyarokra a görögök várnak majd a legjobb négy között csütörtök este.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.