Diana öt évnyi házasság után szipogva vallotta be a királynőnek, hogy nem szerelmes

Diana hercegnő házassága első éveiben, Harry herceggel az ölében. 1993-as vallomása szerint már a kapcsolatuk elején se voltak igazán szerelmesek egymásba Károllyal.Fotó: THE DUKE OF CAMBRIDGE AND PRINCE/AFP

Bő egy hónap múlva, augusztus 31-én lesz húsz éve, hogy az akkor már elvált Diana hercegnő életét vesztette egy autóbalesetben Párizsban. Az évforduló közeledtével a brit sajtó komoly előkészületekbe kezdett, ennek részeként a Channel 4 már ki is szivárogtatta hamarosan bemutatandó dokumentumfilmje részleteit. Ebben eddig nem látott részleteket is levetítenek egy 1993-ban Diana beszédtanára, Peter Settelen által forgatott interjúból is.

Ezekben a részletekben Diana őszintén vall boldogtalan házasságáról is. Például arról, hogy Károly herceggel házasságuk előtt mindössze 13 randijuk volt, és ebbe már az első randijuk is beleszámít, pedig azután Diana egyáltalán nem volt elragadtattva. A második randira is csak azért volt hajlandó, mert nagyon megsajnálta a terrortámadásban meggyilkolt Lord Mountbatten temetésén egyedül bandukoló Károlyt.

Diana szerint Károly ezután teljesen ráapadt, "úgy követett, mint egy kiskutya". Az akkor 19 éves Diannának imponált, hogy egy ilyen fontos ember rajong érte. Már amennyire Károly rajongott. 1981-ben legendássá vált eljegyzési interjújuk, amelyben Dianna egybőll igennel felelt a kérdésre, hogy szerelmesek-e, Károly viszont elkezdett merengeni a "szerelmesnek lenni" kifejezés jelentésén.

Öt évvel később már Diana is úgy értékelte, hogy szerelemmentes kapcsolatban él. Bánatát királynőnek sírta el. Saját bevallása szerint is szipogva közölte a királynővel, hogy elmúlt a szerelem. "Nem tudom, hogy mit tegyek" - mondta neki. "Nem tudom, hogy mit tegyél" - felelte a királynő. "Ennyi. Ez volt a »segítség«" - panaszolta az 1993-ban készült felvételeken Diana.

A beszélgetésből az is kiderül, hogy ekkor már másba volt szerelmes, még ha a viszonyt nem is hálták el. Diana nem nevezi meg szerelmét, de a közléseiből kikövetkeztethető, hogy Barry Mannakee-ről, a királyi testőrség tisztjéről lehet szó. Diana szerint szerelmét lebukásuk után kirúgták az állásából, majd "megölték". Mannakee a testőrségtől való távozása után három héttel motorbalesetben hunyt el. (Via The Guardian)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.