Gyanúsított lett a lány, aki felvette, ahogy M. Richárd barátnője brutálisan megveri a riválisát

bűnügy
2017 július 31., 16:26
comments 236

Két hete írta meg több újság is, hogy a Dózsa György úti, két halálos áldozattal járó balesetből ismert M. Richárd barátnője, K. Szilvia brutálisan megvert egy másik nőt, állítólag azért, mert az megpróbálta elhódítani tőle M-et. K. Szilvia egyik barátnője videót is készített a verésről, amit aztán K. büszkén ki is tett az Instagramjára.

Az ügyből rendőrségi eljárás kerekedett, és a Bors szerint nemcsak K. Szilvia a gyanúsított, hanem a felvételt készítő barátnője is. Az eljárás súlyos testi sértés miatt folyik.

K. Szilvia és M. Richárd kapcsolata azóta újra sínen van, mivel mindketten szabadlábon vannak, együtt tölthetik a nyarat. Az Instagramra feltöltött képek szerint együtt voltak például a Balatonon is, és ide elkísérte őket a verekedést filmező barátnő is. (Bors)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.