Szerelmes üzenet az oldalzsebes rövidnadrágból (ha már muszáj)

DIVAT
2017 július 31., 18:01

Immáron évek óta megfigyelhető északiféltekütt, hogy a nyár beálltával heves polémia bontakozik ki a divat- és kevésbé-divat-sajtóban a férfi rövidnadrágok kérdéséről.

photo_camera Fotó: David Galbraith/flickr

Jómagam azon a szakmailag és erkölcsileg egyaránt megalapozott állásponton vagyok – és, Gulyás Gergellyel szólva, normálisan gondolkodó ember számára csak ez az egy álláspont elfogadható –, miszerint

25 évnél idősebb hímnemű férfi rövidnadrágot NEM vesz föl.

Vagy csak rendkívül indokolt esetben: sportoláshoz, strandra, beerbike-ozáshoz, illetve 35 fok feletti napi csúcshőmérséklet esetén rockfesztiválra. Kivéve a turistát, mert az mindenhova fölvehet, sőt neki kötelező, hogy fölismerjék és utálhassák messziről.

Semmiképpen sem tekinthető indokolt esetnek, sem sporttevékenységnek a plázázás, tescózás, mozizás.

Ezzel a radikális, ám erkölcsi és esztétikai szempontból is alaposan indokolt szabállyal tulajdonképpen elejét vehetnénk az egész purparlénak, mely purparlé a férfi rövidnadrágok egyetlen típusa, a bő szárú, térd alá érő, oldalzsebes nadrág, azaz cargo short (angolul: cargo shorts) körül zajlik évek óta. A cargoshort-ellenes tábor évről évre hangosabb, egyre dühödtebb cikkekben, fölszólalásokban gyalázza a cargósokat.

Az elmúlt egy (két) évben ez az őrület tombolt, ni:

A cargofóbok leggyakoribb érvei summa summárum jelleggel:

  • A cargo short még soha senkinek nem állt jól, mindenkiből rövidlábú, trottyos apukát csinál.
  • Az apukadivat (dad fashion) legunkoolabb, legcikibb vonalába tartozik, kábé a szürke-khaki fotós-vadászmellénnyel, a hasitasival és a zokni-szandál kombóval együtt.
  • Baromi ronda, na.

Az alábbiakban szembe közlekednék a main streammel, és kiállnák a cargo short mellett. Nem is mellette, hiszen egyáltalán, semmilyen short mellett nem vagyok, mint azt fent már tisztáztuk. Sőt. Tehát akkor kiállok a cargóellenesekkel szemben.

Két okból. Háromból. (És így tovább.)

Proprimo ádegy először: mint arra kollégám – és talán mondhatom: barátom – Herczeg Márk egy magánlevelezésben rámutatott:

ezt megköveteli a normcore etika.

Proprimo ádegy másodszor: inkább ezer cargo short, mint egy férfi retikül! Ugye ösmerik ezeket a kis, vállra akaszhatós táskákat, amiben útlevél/személyi/jogosítvány, forgalmi, tárca, hitelkártya elfér? Ugye? Ez, kérem, az új idők új autóstáskája. És ha van valami, ami még vadászmellény-hasitasi-zokniszandál szuper unkooltriónál is lejjebb van, hát az ez a neoautóstáska. Van benne valami végtelenül reménytelen és stílustalan kelet-európaiság, ahogy szinte kötelező viselet lett a felhajtott gallérú Tommy Hilfiger piképóló mellé.

Most nem egyszerűbb elsüllyeszteni minden cuccot a cargo zsebeiben? De. Nem néz ki jobban? De. Igazam van vagy igazam van?

Proprímó ádkettő. És itt hosszabb érvelés következik, amely a férfi nadrágdivat értelmezési kereteit próbálja kijelölni, hogy innen építse föl esztétikai típusú és megdönthetetlen indokrendszerét.

Proprímó ádkettő peregy; TÉTEL:

férfidivat márpedig nem létezik.

Bizonyítás: míg a női divatról pontosan meg tudjuk miről, szól, arról tudnillik, hogy a nő veszett jól, őrjítően nézzen ki, addig a férfi divat mit tud kitűzni maga elé elérendő célként? Hogy a férfi ne nézzen ki nagyon szarul. Ne legyen röhejes. A fréfidivat tehát negatív fogalom, vagy inkább oximorotikus szerkezet, szójáték, vicc, irónia, szarkazmus.

A nadrág példájánál jobban semmi sem mutatja jobban a „férfidivat” fogalom jellegét. Tudniillik nadrág jól férfinak aztán végképp nem állt soha. Röhejesen igen. Nagyon cikin igen. Jellegtelenül, szürkén, sehogyan igen. De jól még nem. (Ennél már a csak a nadrág hiánya problematikusabb. A nadrág hiánya férfi esetében: a röhejesség csimborasszó plus ultrája.)

Az utóbbi másfél évtizedben a férfidivat két frontján is kétségbeesett küzdelem alakult ki: a legsúlyosabb csapás kétségtelenül frizuravonalon érkezett, a hülyébbnél hülyébb hajak vágatása szinte népbetegséggé vált a harmincnál (negyvennél) fiatalabb korosztályok körében. De annyira, hogy az ificsapatok (U21-től lefele) edzését sokhelyen már a környékbeli tetoválószalonok és fodrászatok nyitvatartási idejéhez kellett igazítani, esetleg külön klubfodrászt szerződtetni, a FIFA-nál pedig komolyan fontolgatták, hogy átírják a szabálykönyvet, megszüntetik a „gól” évszázados és kétségtelenül frusztráló intézményét, a meccseket ezentúl a két csapat tetoválásaira és frizuráira adott pontszámok alapján dönti el egy pártatlan, szakmai zsűri.

Ebben az időszakban bontakozott ki a férfidivat-armaggeddon másik frontja: a csőnadrágőrület. Illetve, elnézést az 1978-ból szalajtott kifejezéséért (akkor tudniillik a beszűkített szárú farmer Alföldi-papuccsal, esetenként gázálarctáskával kombinálva a rendszerkritikus, lázadó fiatalság jelképe, egyenruhája és lényege volt):

a skinny jeansről van szó.

A skinny (slimnél is slimebb, skin tightnál is tightabb) farmerek egyre radikálisabb skinnysedésével a kétezertízes évekre a magukat divatérzékenynek gondoló férfiak derékon alul egyre inkább hasonlítani kezdtek a kilencvenes évek jellemzően körúton kívül elhelyezkedő, kedvező árfekvésű prostituáltjaihoz. (V.ö.: cicanadrág.)

A cargoellenesek gyakran hangoztatott – jóllehet fals – érvelésére, miszerint a cargo short még soha, senkinek sem állt jól, azzal a kontráznák, hogy ugyan a szuperskinny férficicanadrág kiknek állt jól valaha?

Megválaszolom saját csapdakérdésemet a túlhajtott korrektság jegyében: hát a langaléta, csontsovány tinédzsereknek áll jól. Senki másnak. Már a gömbölydedebbeknek sem, pedig ma már a tinédzserek elég nagy százaléka gömbölyded. Az idősebb és egyenes arányban potrohosabb korosztályokról meg ne beszéljük. Legföljebb röhögjünk rajtuk. Ha és amennyiben skinnyznek.

photo_camera Fotó: Skinny Casual Lover/flickr

Pedig aztán a combosabb, a hétvégi steakeket az Oxygen wellnessben leszálkásítani próbáló, magukat nagyon fiatalosnak érző negyvenes menedzserek is ezekben a leggingsnek beillő skinnykben lejtettek évekig, a Bazilika környéki borbárok előtt lebzselő többszörös tendergyőztes NER-elit alfahímjei pedig úgy néztek ki, mint a vadgesztenyefigurák, amiket az óvodások készítenek ősszel: egy nagy gümőből kiáll két hurkapálca…

Egyszer valaki azzal próbálta nekem védeni a skinny farmer rohamosan röhejesedő tévdivatját, hogy nézzük meg, Iggy Popon vagy Joey Ramone-on milyen eszeveszett cool volt a cső! Ez az érvelés nem visz sehova, hacsak oda nem, hogy

ennyi erővel járhatnánk akár párducmintás streccsgatyában, az is jól állt David Lee Rothnak.

A továbbiakban mellőznám a skinny farmerok ekézását, a téma amúgy is alaposan megmemésedett az utóbbi, hereszempontból igen keserves években. További memék: HERE.

photo_camera Fotó: memecenter

(Zárójelben jegyzem meg, hogy az idiótanadrágdivat még eztán tetőzött… Amikor összeért az utóbbi évek két legbetegebb nadrágstílusa, a magukat kényszeresen négernek képzelők hiphopos, segg feléig letolt buggyosa az ultraskinnyvel. Ebből keletkeztek ezek a lábszárban ultraszűk, combban-seggben buggyos melegítőalsó-szörnyszülöttek, de ilyeneket már tényleg csak ifjúsági focisták és hasonló szellemi-morális szférákban mozgók vesznek föl.)

Összefoglalom tehát az általános esztétikai-emberi tanulságokat: a cargoshort semmivel sem cikibb, mint az akármi. Ha már mindenáron rövidnadrágot kell fölvenni (nagyon kevés eset nevezhető indokoltnak, lásd fönn), akkor a cargo releváns, adekvát és szenzitív alternatíva. Természetesen minden esetben ügyeljünk az általános egészségügyi és társadalm szempontokra, öltözetünk mindenkor legyen higiénikus, célszerű, az évszaknak megfelelő.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.