Majdnem egy év múlva használhatja csak a nagyközönség a Duna Arénát

Vasárnap ért véget a vizes világbajnokság, de ha valaki kipróbálná, mennyi idő alatt ússza a 11 világcsúcsnak otthon adó Duna Arénában az 50 gyorsot vagy a 400 vegyest, annak még várnia kell. Nem is keveset. 

Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

A tök üres Duna Arénában a politikusok tegnap még tartottak egy sajtótájékoztatót, de aztán nem nyitották meg a nagyközönség előtt. Arra a pár napra sem, amíg elkezdődik egy újabb nagy vizes esemény, a nagy világbajnokság utánfutója, a veterán élsportolók és amatőrök világbajnoksága, a Masters. Aminek az egyik helyszíne a Duna Aréna. A Masters augusztus 7-én, jövő hétfőn kezdődik, 20-áig tart. 

Azt kérdésünkre a szervezők is megerősítették, hogy „a Duna Aréna bár a világesemény fő helyszíne, az nem a világbajnokság miatt épült. A főváros tartós vízfelület hiányára jelentett megoldást, egy olyan világszínvonalú úszókomplexum jött létre, mely bázisa lesz a tömegsportnak.”

Akkor talán majd augusztus 20-a után, gondolhatnánk, de nem. Merthogy a Masters vége után át elkezdik lebontani a Duna Aréna ideiglenes lelátóit, amikből parkolóházat alakítanak ki a Hungexpónál. A 12 ezer férőhelyes Aréna 6 ezres marad a bontás után. 

De nemcsak a Duna Arénát nem használhatja a nagyközönség, hanem a mellette lévő Dagály Strandot sem. 

A szervezők válasza szerint 

„a Duna Arénát és a Dagály Strandot a tervek szerint legkésőbb 2018. májusától használhatja a nagyközönség”. 

A sportolóknak jó hír, hogy ők már 2017. szeptembertől vehetik használatba az úszókomplexumot. A Duna Aréna üzemeltetése a Masters Világbajnokságot követően az NSK (Nemzeti Sportközpontok) feladata lesz. 

A szintén a vizes vébé miatt eddig nem használható Hajóst és a Komjádit is csak a Masters után nyitják meg. Rövid nyaruk lesz a kinti úszás szerelmeseinek. 

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.