Kétmillió dolláros könyvszerződést kapott az FBI Trump által kirúgott igazgatója

külföld
2017 augusztus 03., 10:50
comments 37

James Comey könyve a beharangozók szerint elsősorban a vezetésről és a döntéshozatalról fog szólni, illetve arról, hogy ezek a dolgok hogyan alakították a karrierjét. Lesznek persze izgalmas részek is, a kiadó szerint ugyanis Comey ír majd arról, hogy az FBI hogyan kezelte Hillary Clinton szerverének az ügyét, illetve a Trump-kampány és az oroszok összefonódásának vádját. 

Trump májusban menesztette Comeyt, később pedig maga az elnök vallotta be, hogy dühítette, ahogy az FBI nyomozott ebben az "orosz dologban", ami szerinte teljes kamu. Comey azóta tanúskodott a szenátus hírszerzési bizottsága előtt is

A könyvet a Flatiron rendelte meg, és azt állítják, hogy az elmúlt évtizedek legnagyobb tétekkel bíró kormányzati helyzeteibe enged majd bepillantást, de lesz benne egy rakás eddig ismeretlen anekdota is, amiket Comey karrierje alatt élt meg. A műnek egyelőre nem tudni a címét, a tervek szerint jövő tavasszal jelenik majd meg. 

A szerződés értékét hivatalosan nem hozták nyilvánosságra, de az AP több forrásra hivatkozva ír arról, hogy több kiadó is harcban állt a jogokért, és végül kétmillió dolláros ajánlattal nyerte a licitet a Flatiron. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.