Vlagyimir Klicsko visszavonul

A korábbi nehézsúlyú világbajnok ukrán hivatalosan is bejelentette, hogy befejezi, így biztosan nem fog összejönni a brit Anthony Joshua elleni visszavágó.

A 41 éves Klicskót áprilisban a 11. menetben ütötte ki Joshua a Wembleyben megrendezett meccsen. A mérkőzés után hamar felmerült a visszavágó lehetősége, a 27 éves Joshua is remélte, hogy novemberben összecsaphatnak újra Las Vegasban. 

Klicsko azt nyilatkozta, hogy mindent elért a sportban, amiről csak álmodott, és most egy új karriert akar kezdeni. 

A kétszeres korábbi bajnok, aki 2006 és 2015 között birtokolta az egyesített bajnoki címet pályafutása során 64 győzelmet ért el és öt vereséget szenvedett. 1996-ban olimpiai bajnok lett Atlantában, utána indult a profi karrierje. 24-0-ás győzelmi szériával nyitott, 1998-ban kapott ki először az amerikai Ross Purittytől, épp az első és egyetlen profi meccsén, amit hazájában, Ukrajnában vívott. 

A kétezres években 11 éven át volt veretlen, ő birtokolta a WBA, az IBF és a WBO övét is. A már régóta Németországban élő bokszoló honlapján, egy videóüzenetben búcsúzott el rajongóitól. (BBC)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.