Az amerikai fiatalok felfedeztek egy elképesztő, új technológiát az ingyen tévézéshez: AZ ANTENNÁT

külföld
2017 augusztus 05., 07:01
comments 249

Gazdasági elemzők szerint az Egyesült Államokban csak idén 7 százalékkal nőhetnek az antennaeladások, ugyanis

a fiatalok jelentős része most fedezte fel, hogy ez a technológia létezik.

A Wall Street Journal riportjában szereplő 28 éves Dan Sisco például azt mondta, hogy ő 2015-ben látott az interneten egy hirdetést, de nem is hitte el, hogy az antennával ingyen be lehet fogni egy rakás nagy tévécsatornát. Végül vásárolt egyet 20 dollárért, és azóta ingyen néz egy rakás adót.

link Forrás

Nagyon sok kortársa van ezzel így, a boltosok szerint az utóbbi években több fiatal is úgy vett antennát, hogy közben folyamatosan azt kérdezgette, legális-e ez a technológia, amivel ingyen lehet tévézni, és sokszor nagyon nehezen hiszik el, hogy ez bizony tényleg legális.

Az értetlenségük fő oka, hogy az Egyesült Államokban az úgynevezett ezredfordulós generáció nagy része a gyerekkorából csak a kábeltévékre emlékszik, újabban pedig a neten keresztül néznek tévét és filmeket is, azért meg ugye általában fizetni kell.

A másik ok, hogy az USA 2009-ben kötelezte a szolgáltatókat, hogy az analóg adásról álljanak át digitálisra, a fiatalok jelentős része azonban a mai napig azt hiszi, hogy ezzel meg is szűnt az antennával fogható műsorszórás. Sőt, a helyzet annyira durva, hogy még az ezzel kapcsolatos jogszabály egyik iparági kidolgozójának a most 24 éves fia sem tudta, hogy még van antennával fogható adás az Egyesült Államokban. Őt a Wall Street Journal kereste meg, és a lapnak el is ismerte, hogy gőze sem volt erről, hiszen általában csak Netflixet néz.

Egy júniusi felmérés szerint egyébként az amerikaiak majdnem harmada (egészen pontosan 29 százalékuk) nem tudja, hogy az antennák még ma is működnek. Ezek az emberek többségükben fiatalok. (Wall Street Journal)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.