Erős nyugtató hatása alatt gázolta el áldozatát egy éve Sz. Lajos

bűnügy
2017 augusztus 05., 05:55
comments 87

Egy éve ilyenkor halt meg a 24 éves, gödöllői B. Zsófia. A rendőrség most fejezte be a nyomozást az ügyében, így szeptemberben megkezdődhet a nő halálával végződő bűncselekmény tárgyalása. A nyomozásból kiderült, hogy a gyanúsított, Sz. Lajos bódult állapotban követte el a tettét, nyugtatót és amfetaminszármazékot mutattak ki a szervezetéből. Azt nem tudni, pontosan milyen nyugtatót szedhetett be, de a hatóanyag erős gyógyszerre vall.

B. Zsófia leparkolt gödöllői házuk előtt, majd kiszállt az autóból, hogy kinyissa a kertkaput. A kapunál észrevette, hogy valaki beszállt az autójába, ezért odaszaladt, és belekapaszkodott az ablakba. Az autóban ülő Sz. Lajos azonban gázt adott, így a nő beesett a vízelvezető árokba, az autó pedig rázuhant.

A jelenlegi gyanúsítás szerint Sz. Lajos tettéért maximum 15 évnyi börtönbüntetést kaphat. (Blikk)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.